A csirke elszontyolodik

Vágólapra másolva!
A madárinfluenza-vírus egyelőre "nem érzi jól magát" az emberi szervezetben, nevéhez hűen elsősorban madarakat betegít meg - ez a kedvező állapot azonban bármikor megváltozhat.
Vágólapra másolva!

Egy emberre is veszélyes törzs kialakulásának elkerülésére csakis akkor van esélyünk, ha minél hamarabb felismerjük és megfékezzük az állatvilágban felbukkanó járványokat. Varga János állatorvos-professzorral arról beszélgettünk, milyen tünetekkel jár és hogyan tartható kordában a madarakat megtámadó influenzavírus-fertőzés.

Forrás: Reuters

Emberi madárinfluenza-járvány egyelőre szerencsére csak a rémhírekben létezik, ám az állatvilágban régóta szedi áldozatait. Mit tudunk a madarak influenzájáról?



Forrás: Reuters

Milyen tüneteket okoz a vírus a fogékony állatokban?


A madárinfluenzában eddig megbetegedett emberek valamennyien fertőzött madaraktól kapták el a betegséget. Milyen módon jut át a vírus a madárról az emberre?
- Miután a vírus elszaporodik az állat szervezetében, annak minden váladékával ürül, a bélsárral, a vizelettel, az orrváladékkal, és a tojással is. A súlyosan fertőzött csirke testfolyadékai milliliterenként 107 vírust tartalmaznak; ez a mennyiség már az embert is képes megbetegíteni. Elég, ha a ház körül tartott csirke megbetegszik és tüsszög. Ha pedig a beteg csirkéből mint az Vietnamban történt, vérpudingot készítenek és nyersen elfogyasztják, egyetlen csirke akár 4-5 ember halálát is okozhatja.

Hogyan állapítja meg az állatorvos, hogy madárinfluenzáról vagy egy ártatlanabb betegségről van-e szó?
- A fertőző betegségek diagnózisa négy részből áll: gondosan meg kell vizsgálni a betegség jelentkezésének a körülményeit, a klinikai tüneteket, a kórbonctani elváltozásokat, és el kell végezni a laboratóriumi vizsgálatokat. Az influenza esetében már az epidemiológiai jelenségek is nagyon jellemzők: hirtelen és tömegesen jelentkezik, és gyorsan terjed. A típusos klinikai tüneteket, mint említettem, szintén nem lehet eltéveszteni. Igen fontos, hogy az elhullott állatokon elvégezzük a kórbonctani vizsgálatot. Egy influenzában elhullott csirkében ödémát, finom vérzéseket és sárgás-kocsonyás váladékot találunk a fej és a mellkas bőre alatt és a tüdőben is. A vírus tönkreteszi a tüdő ereit, amelyek egyszerűen szétpukkadnak, és a tüdő szövete jóvátehetetlenül károsodik. A betegséget jól ismerő orvos mindezekből már meg tudja állapítani, hogy az állat influenzás-e.

Víg Julianna