Magyar motorosok a 2005-ös Dakaron IV.

Vágólapra másolva!
Varga Ákos (32) 1998 óta endúrózik, versenyszerűen 1999-2000-ben a II. osztályban indult. Azóta I. osztályúként vesz részt a magyar bajnokságban, valamint nemzetközi versenyeken - a lengyelországi Six Days világbajnokságon ezüstérmes lett! Most úgy döntött, három évi várakozás után ő is nekivág a Dakarnak.
Vágólapra másolva!

- Mikor kezdtél el motorozni?
- Gyerekkorom óta szeretem a motorokat, de csak 1993-ban volt először módom arra, hogy saját motort szerezzek. Ekkor vettem egy 1100-as GSX-R Suzukit, ezután három évig sportmotoroztam. Egy tragikus baleset hatására azonban letettem a sportmotort, és átültem egy endúróra. Azért endúró, mert vonzott a természeti erők leküzdése, és biztonságosabbnak tűnt, mint a sportmotorozás.

- Mi tetszett meg a terepmotorozásban?
- A természet közelsége és folytonos változása, valamint az ezzel való folyamatos küzdelem..., maga a kihívás. Kimondottan szeretem a nehéz, sáros talajú versenyeket, hisz ezek jelentenek igazi kihívást egy endúrósnak.

- Elégedett vagy az idei szerepléseddel?
- Nem teljesen. Kis szerencsével az első helyet is megszerezhettem volna - legnagyobb ellenfelem, barátom és csapattársam, Kátai Péter mögött pár ponttal lemaradva az abszolút második helyezést értem el. Bár a négyütemű kategóriában a magyarok között első, a nemzetközi kategóriában pedig - a tavalyi Európa-bajnok Werner Müller és csapattársa, Schrank Paul mögött - a harmadik helyen végző magyar versenyző lettem. Szerettem volna már az idei évben elindulni nemzetközi sivatagi raliversenyeken is, hogy nagyobb tapasztalattal vághassak neki a 2005-ös Dakarnak.

- Mennyire van lemaradva a magyar mezőny a nemzetközitől?
- Az európai mezőny harmadik negyedébe sorolnám a magyar bajnokságot és annak résztvevőit. Bár az összehasonlítás nem reális, hisz az európai élmezőny nagy része profi, az őket körülvevő profi körülmények között.

- Szerinted mi szükséges a felzárkózáshoz?
- Több idő a versenyekre való felkészülésre, mert az európai élmezőnyhöz tartozó versenyzők nagy része profi versenyző. Velük nehéz felvenni a harcot.

- Milyen eséllyel indulsz a 2005-ös Dakaron?
- Tudtommal az indulók több mint fele úgynevezett "első Dakaros". Mindenáron be kell jutnom - és szerintem be is tudok jutni - az első 40-be. Az idén minden versenyt sikerült befejeznem, a motorom végig nagyon megbízható volt és nagyon jól működött. Ezt a sorozatot ott is folytatom majd. Nehéz esélyeket latolgatni, mert sok-sok tényező befolyásolhatja a végeredményt. Ha a technika tökéletesen működik, akkor csak nekem kell beállni a "zombi motorozók" sorába és végigcsinálni ezt a versenyt.

- Lesz folytatás?
- Elsősorban szeretnék célba érni a 2005-ös Dakaron! Azután pedig a nemzetközi raliversenyeken való indulás és jó szereplés a célom.

Totos