MotoGP: hideg fogadta Barcelonában a magyar csapatot

Vágólapra másolva!
Harmadik előszezoni tesztjét kezdte meg hétfőn a Team Toth a fagyos barcelonai aszfalton. A magyar csapat idén a 125 és a 250 köbcentis kategóriákban száll harcba a gyorsaságimotoros világbajnokság futamain.
Vágólapra másolva!

A spanyolországi teszt már jóval korábban be volt ütemezve, így a csapat tagjai kissé aggódva figyelték az időjárás-előrejelzést, ami nem sok jót ígért a teszt napjaira. Hétfőre például esőt jósoltak, ami könnyedén hó is lehetett volna, hiszen reggel még mínusz 1 fokos hideg volt. Szerencsére az égiek megkegyelmeztek, így az enyhe napsütés egészen 12 fokig melegítette a levegőt, ám az aszfalt szinte fagyos maradt, ezért a versenyzők nem tudták a maximumot nyújtani.

A 125 köbcentis kategóriában versenyző Tóth Imre még mindig a standard tavalyi motorját nyúzza, sajnos a 2006-os motor és a versenyalkatrészek csak a napokban készülnek el, így leghamarabb az IRTA teszten húzhatja oda a gázt az új masinának. A 250 köbcentis kategóriában érdekelt Roberto Locatelli Aprilia RSV-je nagyon erős, és mivel ő már azon a motoron ül, amivel versenyezni fog, jobban tudja majd kamatoztatni a teszt tapasztalatait.

Locatelli nyilatkozatai a hétfői tesztnap után:
"A rugózást állítottuk egész nap, de szinte lehetetlen volt eltalálni, mert annyira fagyos volt az aszfalt, hogy nem volt tapadás. Sajnálom, hogy az időjárás keresztülhúzta a számításainkat, mert holnapra sem ígérkezik melegebb idő és valljuk be, nem a 10 fok a legideálisabb a motorozáshoz. De azon vagyunk, hogy a maximumot hozzuk ki ebből a két napból."

Forrás: Team TothTóth Imre:
"Egy picit csalódott vagyok, amiért nem készült el a motorom, de így legalább jól ki leszek éhezve a lóerőre az IRTA tesztekre. Több beállítást is próbáltunk, de nagyon csúszott a pálya. Egyébként ma nagyon éreztem a motort és a pályát is, szóval megvolt a 'feeling'! Bautistával mentem együtt pár kört. A kigyorsításnál igencsak hiányzott az erő, így mindig meglépett, de a kanyarokban, féktávokon jöttem rá rendesen!"

Nem hivatalos időeredmények:
Roberto Locatelli: 1.48.3
Tóth Imre: 1.53.8