Bemutatkozott az egyetlen magyar MotoGP-s csapat

Vágólapra másolva!
Dunakeszin mutatkozott be idei motorjaival és versenyzőivel az egyetlen magyar csapat, amely részt vesz a gyorsaságimotoros világbajnokságon. A Team Toth idén a 250 köbcentis kategóriában is érdekelt lesz egy olasz világbajnok révén.
Vágólapra másolva!

A Dunakeszin épült vadonatúj Aprilia-szalon adott otthont február 23-án a Team Toth idei bemutatkozásának, mikor is lerántották a leplet a 2006-os versenymotorokról és hivatalosan bemutatták az új csapattagokat. Tóth Imre továbbra is marad a 125 köbcentis kategóriában, ám a csapat idén már a negyedliteresek között is érdekelt lesz, ugyanis tavaly év végén csatlakozott az együtteshez Roberto Locatelli, aki 2000-ben megnyerte a 125-ös kategória világbajnoki címét.

Forrás: [origo]

Az olasz világbajnok egy teljesen gyári Apriliával indul a 250 köbcentisek között, míg Tóth Imre félgyári támogatást kap, így nagyon ütőképes háttérrel vág neki a Team Toth az idei szezonnak. Az első teszteken egyébként már biztató eredmények is születtek, ám a munka java a hivatalos tesztidőszakkal kezdődik.

A gyorsaságimotoros világbajnokság idei első futamát március 26-án tartják a spanyolországi Jerezben.

Forrás: [origo]