Talmácsi a legjobb hondás Jerezben

Vágólapra másolva!
Talmácsi Gábor a 7., míg Tóth Imre a 16. legjobb időt érte el Jerezben a gyorsaságimotoros világbajnokság 125 köbcentis kategóriájának első időmérő edzésén.
Vágólapra másolva!

Némi meglepetésre a Derbivel versenyző cseh Lukas Pesek futotta a legjobb időt a péntek délutáni első időmérő edzésen Jerezben. A reggeli 16-ról 24 Celsius fokra melegedő aszfaltcsíkon 12-14 kört tettek meg a legjobbak a rendelkezésre álló fél óra alatt, de a mezőny nagy része még mindig több mint egy másodpercre van Dani Pedrosa 2003-as körrekordjától (1:46.938), és Simoncelli tavalyi pole-idejétől (1:46.996).

Pesek mögött a két spanyol, Bautista (Aprilia) és Simón (KTM), valamint a japán Koyama (Malaguti) teszik teljessé az ideiglenes első sort. Talmácsi Gábor - a nagy rivális Pasinit (Aprilia) és Kalliót (KTM) követve - jelenleg a hetedik rajtpozíciót birtokolja, és ezzel egyben a legelőkelőbb helyen álló Honda-pilóta.

Gábor legjobb ideje 1:48.906 volt, de tudott ő már ennél gyorsabban is menni ezen a pályán (a tavalyi 1:48.286-as edzéseredménye 2005-ben a hatodik rajtkockához volt elegendő). A világbajnok Thomas Lüthi, aki a barcelonai előszezon teszten kulcscsonttörést szenvedett, csak a tizedik legjobb időt motorozta. Tóth Imre a 16. helyre hozta be az Apriliát, ami annál is inkább biztató, mert Imi eredménye már most jobb, mint a tavalyi legjobb edzésideje ezen a pályán.

Még érdemes megemlíteni, hogy a legmagasabb csúcssebességet ezen a délutánon Talmácsi Gábor Hondájánál mérték (207,5 km/h), de nagyon gyors Corsi Gilerája (207,1 km/h) és Simón KTM-je (207,1 km/h) is. Tóth Imre ebben a tekintetben a 12. volt (204,7 km/h), míg az edzéselső Pesek csak a 15. (204,1 km/h).

Talmácsi Gábor nyilatkozata az első nap után:

"Összességében minden rendben van, elégedett vagyok a mai eredményemmel, de sajnos érzem még a hét eleji betegségem nyomait. Az időmérő végére nagyon elfáradtam, és gyengének éreztem magamat. Vitaminokat szedek, és mindennap felkeresem Costa doktort, hogy mielőbb visszatérjen az erőm. A nedves aszfalton nem lehetett igazán tesztelni délelőtt, de délutánra sokat javult a helyzet. Sok új alkatrészt volt alkalmam kipróbálni, melyek közöl több bevált, de volt olyan is, ami az én vezetési stílusomhoz nem volt megfelelő. Az időmérőn már a versenygumikkal mentem, és nagyon bízunk abban, hogy ez a döntés a versenyen előnyünkre válik majd. Délután még sor kerül egy technikai megbeszélésre, ahol egyeztetjük a holnapi folytatással kapcsolatos feladatokat."

Az első időmérő eredményei:

S:

Név:

Nemzet:

Motor:

Idő:

1

Lukas PESEK

CZE

DERBI

1'47.734

2

Alvaro BAUTISTA

SPA

APRILIA

1'48.099

3

Julian SIMON

SPA

KTM

1'48.168

4

Tomoyoshi KOYAMA

JPN

MALAGUTI

1'48.509

5

Mattia PASINI

ITA

APRILIA

1'48.557

6

Mika KALLIO

FIN

KTM

1'48.734

7

TALMÁCSI Gábor

HUN

HONDA

1'48.906

8

Sergio GADEA

SPA

APRILIA

1'49.059

9

Aleix ESPARGARO

SPA

HONDA

1'49.069

10

Thomas LUTHI

SWI

HONDA

1'49.117

11

Simone CORSI

ITA

GILERA

1'49.187

12

Joan OLIVE

SPA

APRILIA

1'49.268

13

Alexis MASBOU

FRA

MALAGUTI

1'49.385

14

Hector FAUBEL

SPA

APRILIA

1'49.390

15

Pablo NIETO

SPA

APRILIA

1'49.422

16

TÓTH Imre

HUN

APRILIA

1'49.448

17

Lorenzo ZANETTI

ITA

APRILIA

1'49.802

18

Fabrizio LAI

ITA

HONDA

1'49.941

19

Andrea IANNONE

ITA

APRILIA

1'49.961

20

Mike DI MEGLIO

FRA

HONDA

1'49.991

21

Sandro CORTESE

GER

HONDA

1'50.021

22

Federico SANDI

ITA

APRILIA

1'50.153

23

Nicolas TEROL

SPA

DERBI

1'50.338

24

Bradley SMITH

GBR

HONDA

1'50.444

25

Angel RODRIGUEZ

SPA

APRILIA

1'50.642

26

Raffaele DE ROSA

ITA

APRILIA

1'50.927

27

Vincent BRAILLARD

SWI

APRILIA

1'51.389

28

Manuel HERNANDEZ

SPA

HONDA

1'51.396

29

Daniel SAEZ

SPA

APRILIA

1'51.559

30

Mateo TUNEZ

SPA

APRILIA

1'51.872

31

Michael RANSEDER

AUT

KTM

1'51.983

32

Esteve RABAT

SPA

HONDA

1'52.001

33

Karel ABRAHAM

CZE

APRILIA

1'52.105

34

Hugo VAN DEN BERG

NED

APRILIA

1'52.427

35

Lorenzo BARONI

ITA

HONDA

1'52.432

36

Simone GROTZKYJ

ITA

APRILIA

1'52.960

37

Michele CONTI

ITA

HONDA

1'53.276

38

Joey LITJENS

NED

HONDA

1'53.276

39

Enrique JEREZ

SPA

APRILIA

1'53.490

40

Roberto TAMBURINI

ITA

APRILIA

1'54.185

41

Stefan BRADL

GER

KTM

1'54.620

42

Ivan MAESTRO

SPA

HONDA

1'55.273