Talmácsi a leggyorsabb Jerezben

Vágólapra másolva!
A spanyolországi Jerezben kezdődött el az idei munka a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenyzői számára. 125 köbcentis kategóriában induló Talmácsi Gábor a legjobb köridővel indította az idei szezont.
Vágólapra másolva!

Talmácsi Gábor tesztelése az új csapatával januárban úgy folytatódott, ahogy tavaly novemberben befejezte, ugyanis a magyar motoros ismét a leggyorsabb tudott lenni a 125 köbcentisek között kedden. Gábor még tavaly váltott csapatot, hogy egy év Hondázás után idén egy világbajnokságot is nyert Apriliával folytassa.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Örülök, hogy 2 hónap kihagyás után, ismét gyors tudtam lenni, és nem csupán egy-egy kör erejéig, hanem folyamatosan tudom hozni a jó köridőket. Kedden délután fél 2-kor kezdtük a tesztet, de még akkor is voltak a pályának olyan részei, ahol vizes volt az aszfalt. Összesen 38 kört mentem, egyetlen hiba nélkül, és sok mindent kipróbáltunk. A motor legutóbbi beállításait szinte teljesen át kellett állítani, hiszen sok külső tényező megváltozott azóta, illetve a hűvösebb idő miatt puhítottunk a motoron, hogy jobban érezzem a gépet, ami most a legfontosabb volt. Szerdán délután folytatjuk a tesztelést, a futóművet is élesebbre állítjuk, hogy lehessen egy kicsit agresszívabban menni, valamint szeretnék egy versenyszimulációt is csinálni, amikor huzamosabb ideig köröznék megállás nélkül. A csapat továbbra is profin dolgozik. Bemegyek a boxba, elmondom, hogy hogyan viselkedett a motor és pontosan tudják, hogy mit és hogyan kell állítani ahhoz, hogy még biztosabban érezzem a gépet. A motorral sem volt semmi gond egész nap. Nagyon jól haladunk a munkával."