Utcai harcos a KTM-től

Vágólapra másolva!
Nagyot téved az, akinek a KTM márkanévről még mindig a sárdagasztó, kék füstöt eregető krosszgépek ugranak be elsőként, ugyanis az osztrák cég az utóbbi időben egyre több modellt dob piacra szilárdabb talajra is. A legújabb aszfaltszaggatójuk SuperDuke névre hallgat, és olyan nagy nevekkel néz farkasszemet, mint a Ducati Monster, vagy Cagiva Raptor.
Vágólapra másolva!

Újabb formát öltött a KTM azon igyekezete, hogy lemossa a márkanévre tapadt sarat: a SuperDuke névre hallgató újdonságuk már ízig-vérig városi motor, amely arra született, hogy szép fekete csíkokat rajzoljon az aszfaltra. A motor külseje annyira agresszívre és vadra sikeredett, hogy csak nyomokban emlékeztet a KTM jelenlegi modelljeire. A vaddisznószerű külső nem kevésbé pallérozott technikát takar: a SuperDuke szögletes vonalai alatt - az Adventure-ból származó, de megnövelt lökettérfogatú - 999 köbcentis (75 fokos) V2-es motor dolgozik, amelynek 120 lóerős teljesítménye, illetve 100 Nm-es nyomatéka vélhetően több mint elegendő egy kis száguldozáshoz.

A króm-molibdénből készült váz ugyancsak hasonló az Adventure csővázához, ám annál rövidebb és könnyebb. Szerencsére a gyár mérnökeinek nem kellett semmin sem spórolniuk, ezért a rugóstagokon és fékeken mind-mind jól csengő márkaneveket lehet találni. A motor hegyes vázgeometriája és mindössze 184 kilós súlya vélhetően pompás kezelhetőséget eredményez, és az is könnyen megjósolható, hogy nem kell majd nagyon bűvészkedni az első kerék emelgetésekor...

A KTM magyarországi importőrétől megtudtuk, hogy legkorábban jövő év márciusában-áprilisában lehet a szalonokban érdeklődni a SuperDuke hogyléte felöl. A motor ára 3 millió forint környékén lesz.