1509 tavaszán egész Anglia gyászba borult, mivel VII. Henrik, a király, aki a Rózsák háborújának véres borzalmai után végre békét teremtett az országban, örökre lehunyta szemét. Miközben a köznép még uralkodóját siratta, addig a palotában már egy merőben új korszak kezdődött. A trón várományosa egy fiatal, daliás, 17 éves herceg volt: Henrik, a Tudor-ház reménysége.
Egy ígéretes rózsa
Az ifjabb Henrik egyáltalán nem olyan volt, mint zsémbes apja. Annak ellenére, hogy második volt az öröklési sorban, elsőrangú nevelést kapott. Szívesen zenélt, táncolt, és vadászott, kiválóan beszélt latinul, franciául, sőt még olaszul is. A nép egyszerűen imádta.
Ő volt az eszményi reneszánsz uralkodó megtestesítője: művelt, atletikus, megnyerő külsejű férfiúként valódi reprezentánsa lett a korszak király ideáljának. (A róla készült ábrázolások főként uralkodásának kései korszakában készültek, ekkor már segítség nélkül nem tudott lóra ülni. Bár ifjú korában az élvezetek féktelen hajszolása egyáltalán nem volt jellemző rá.)
Határozott kezdés
A fiatal herceg azonban nemcsak a trón örököse lett, hanem egy régi ígéret beteljesítője is. Nem sokkal apja halála után feleségül vette Aragóniai Katalint, a spanyol hercegnőt – aki korábban épp bátyjának, a fiatalon elhunyt Artúr hercegnek volt a felesége. A frigy tehát nem szerelemből köttetett, hanem politikai-dinasztikus célból. A házasság a gyakorlatban Anglia és Spanyolország szövetségét jelentette, külpolitikai szempontból uralkodása tehát sikeresen indult.
Hogy népszerűséget szerezzen a nemesek körében, apja két gyűlölt hivatalnokát, a tékozló Sir Richard Empson lovagot és az alattvalókon nyerészkedő Edmund Dudley-t lefejeztette.
Így kezdődött VIII. Henrik uralkodása – fényes reményekkel, napokig tartó önfeledt ünnepléssel és bálokkal. Senki sem sejtette, hogy a trónra lépett királyból idővel egy hírhedt zsarnok lesz, aki hat feleséggel, pusztító vallásháborúval és véres kivégzésekkel írja be magát a ködös Albion történelmébe.
Mentális betegség vagy harci sérülés?
Hogy pontosan mitől is lett VIII. Henrik a későbbiekben kifejezetten hirtelen haragú és vérszomjas, arról máig megoszlanak a vélemények. Egyes kutatók szerint egy genetikailag öröklődő pszichés elmezavar állhatott a háttérben, míg más vélekedések szerint sorozatos fejsérülések következtében kerítette hatalmába az őrület.
Egy alkalommal a francia királlyal, I. Ferenccel szervezett találkozót. Míg a hatalmasságok parázs politikai vitákban jeleskedtek, addig kíséreteik különböző erőpróbákon mérték össze tehetségüket és bátorságukat. Ekkor a meglepően atlétikus angol király a francia uralkodót váratlanul ökölpárbajra hívta. A tusakodásból Henrik került ki vesztesen, és orvosai – akik rögtön segítségére siettek –, egyfajta furcsa kábultság jeleit vélték felfedezni rajta.
Négy évvel később egy lovagi tornán próbált szerencsét. Balszerencséjére azonban rohamozó ellenfele kopjájával épp a szeme fölött találta el, ami ezután folyamatosan visszatérő fejfájást okozott számára. Az uralkodása alatt elszenvedett fizikai sérülések és lelki traumák valószínűleg hozzájárulhattak ahhoz, hogy az angol király emlékezete a történelemben nemcsak fényűző udvaráról, hanem elképesztő kegyetlenségéről legyen ismert.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.