Csecsenföldön gyűlnek az önkéntesek az emberrablók ellen



A csecsen hatóságok által megvádolt Arbi Barajev vasárnap tagadta, hogy bármiféle köze lenne a Csecsenföldön kivégzett három brit és egy új-zélandi túsz meggyilkolásához.

A csecsen hatóságok Barajev mellett a vahabita mozgalom másik vezetőjét, Ravza Mahmadovot is azzal vádolják, hogy részt vett a túszok megölésében. Barajev azonban a grozniji televíziónak adott nyilatkozatában leszögezte, hogy semmi köze sincs ehhez a bűncselekményhez, és kész alibivel szolgálni az igazságszolgáltatás számára. Turpal Atgerijev csecsen miniszterelnök-helyettes a helyi televízióban szombaton este nevezte meg Barajevet mint a négy külföldi túsz meggyilkolásának egyik fő szervezőjét. Atgerijev felkérte a lakosságot, hogy nyújtson segítséget a bűnözés és az emberrablás ellen küzdő rendfenntartó erőknek. Vasárnap estig mintegy 1200 önkéntes jelentkezett a felhívásra. A csütörtökön elrabolt, majd két nap múlva szabadon engedett csecsen főügyész, Manszur Tagirov vasárnap szintén a televízióban jelentette be, hogy Barajev ellen több ügyben is nyomozás folyik. Ebből az egyik a Gudermeszben július közepén kirobbant testvérgyilkos összecsapásokat érinti, amelyben több tucat ember vesztette életét. Tagirov ugyanakkor jelezte, hogy a nyomozás jelenlegi állapotában nem lehet egyértelműen megnevezni a külföldi túszok kegyetlen legyilkolásáért felelős személyeket. Az iszlám nyomot már az első pillanattól feltételezik, mivel az áldozatokat lefejezték, ez pedig az Algériában öldöklő muzulmán terrorista csoportokra jellemző gyakorlat. A Csecsenföldön eddig holtan előkerült túszok egyikét sem érte ilyen kegyetlen sors. Az AFP jelentése szerint Andrew Wood, Nagy-Britannia moszkvai nagykövete vasárnap teljesen abszurdnak minősítette azt a lehetőséget, hogy kivégzett honfitársai kémek lettek volna. Az RTR orosz közszolgálati csatornán sugárzott nyilatkozatában a diplomata leszögezte: mindenki tudja, különösen Oroszországban, hogy miként lehet olyan vallomásokat kicsikarni, mint amilyeneket a brit túszok tettek. A csecsen hatóságok kezébe került videófelvételen a túszok "beismerték", hogy Nagy-Britannia javára kémkedtek. A nagykövet rámutatott, hogy nem ésszerű ilyesmit feltételezni, hiszen ugyan miféle érdekei lehetnének a brit titkosszolgálatnak Csecsenföldön. Úgy vélte, hogy az ügyben félre akarják vezetni a közvéleményt.

(MTI)