Angola: a kormány érvénytelennek nyilvánította a békekötést



Az angolai kormány úgy véli, hogy az ellenzéki UNITA-val 1994-ben Lusakában aláírt békemegállapodás a kiújult harcokra való tekintettel érvényét vesztette, és úgy határozott, hogy fegyverrel szerzi vissza az ellene harcoló ellenzéki szervezet kezén lévő területeket.

Az AFP angolai hivatalos forrásból származó jelentése szerint Faustino Muteka területigazgatási miniszter a parlament előtt tett nyilatkozatában közölte azt is, hogy a kormánynak ez a döntése "február vége előtt válik hivatalossá". "Az állam (luandai kormány) fennhatóságának helyreállítása nem lesz békés" - tette hozzá. Luanda leállítja a Lusakai Egyezmény által előírt választások második fordulójának az előkészületeit is - közölte. Az elnökválasztások már megrendezett első fordulóján José Eduardo dos Santos jelenlegi államfő végzett az UNITA-vezér Jonas Savimbi előtt.
(MTI)