Bill Clinton amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya komolyan fontolóra vette amerikai csapatok küldését Koszovóba egy nemzetközi szárazföldi békefenntartó erő kötelékébe.

Szavai szerint jobb most közbelépni, amikor még elfogadható áron megzabolázható a konfliktus, nem szabad megvárni, amíg a háborúskodás még inkább elmérgesedik és továbbterjed. Egy washingtoni ünnepségen mondott beszédében szólt erről, egyszersmind számos feltételt is szabva az amerikai részvételhez, és hangsúlyozva, hogy az európai NATO-szövetségeseknek kell adniuk a katonák zömét a koszovói békefenntartó erőbe. Legelső feltételként kiemelte, hogy előbb békemegállapodásnak kell létrejönnie a jugoszláv hatóságok és a koszovói albánok között. További feltétel, hogy a felek egyértelműen hitet tegyenek a békemegállapodás végrehajtása mellett, és készek legyenek együttműködni a NATO-val. Harmadszor elvárja, hogy a Koszovóba vezénylendő NATO-csapatok biztonságos környezetben legyenek. Ehhez - mint mondta - kellőképpen vissza kell vonni a dél-szerbiai tartományból a szerb biztonsági erőket, és fel kell számolni az albán félkatonai erők fegyverellátásának utánpótlási vonalait. Végül csak akkor látná értelmét az amerikai részvételnek, ha az észak-atlanti szövetség világos célokkal és egyértelműen megfogalmazott stratégiával küldene csapatokat e balkáni válságövezetbe.
(MTI)