A palesztinokat segéllyel támogató országok frankfurti találkozójukon pénteken úgy döntöttek, hogy idén 770 millió dollárral segítik a ciszjordániai és gázai fejlesztési terveket.

Mostantól a segélyezésben részt vevő országok és nemzetközi szervezetek évente találkoznak, hogy megállapodjanak az öt évre szánt, összesen 3,3 milliárd dollár értékű segély évenkénti részletéről. A 3,3 milliárd dollárról november 30-án született megállapodás Washingtonban. A nemzetközi közösség így is segítséget kíván nyújtani a palesztin területek gazdasági újjáépítéséhez a közel-keleti folyamat érdekében. Az 1999-ben nyújtandó 770 millió dolláros segítségből 49 százalékot szánnak az infrastruktúra fejlesztésére (víz- és szennyvízhálózat), 25 százalékot szociális létesítményekre (iskolák és kórházak), 17 százalékot termelőeszközökre (ipar, mezőgazdaság és idegenforgalom).
(MTI)