Horvátország tengerpartot adna Csehországnak és Szlovákiának is a velük szemben fennálló tartozásainak fedezésére - jelentette kedden a sajtó.

A Der Spiegel úgy tudja, hogy Granic horvát külügyminiszter vetette fel a meglepő javaslatot és ez lényegében egy dalmáciai sziget bérletére vonatkozik. Elképzelhető, hogy erről rövidesen szerződés születik. Granic hangsúlyozta, hogy nem koncessziós ügyről lenne szó - írta a CTK cseh hírügynökség. További részletek nem ismeretesek, a különös szerződés feltételeivel kapcsolatban biztosan az tudható, hogy elsősorban Csehországgal, és részben Szlovákiával szemben is, egy 2,9 millió dolláros horvát tartozás kiegyenlítése várat magára, melyet a dél-európai ország még a jugoszláv időkből örökölt.
(MTI)