A CNN megválik leghíresebb haditudósítójától <br/>

Vágólapra másolva!
Amerikai sajtójelentések szerint a CNN hírtelevízió hamarosan megválik egyik leghíresebb haditudósítójától, Peter Arnett-től.
Vágólapra másolva!

Peter ArnettArnett 1998-ban kínos ügybe keveredett, s valószínűleg erre vezethető vissza mostani, tervezett elbocsátása is. A CNN tavaly júliusban kénytelen volt bocsánatot kérni a közönségtől, mivel kiderült, hogy hamis állításokat közölt egy riportjában, amely arról szólt, hogy a vietnami háború idején az amerikaiak vegyi fegyvert vetettek be saját katonaszökevényeik ellen Laoszban. Az elhibázott riport miatt a CNN két embert már akkor elbocsátott, egy harmadik maga mondott le posztjáról, Arnett viszont - aki saját állítása szerint csak "rendkívül csekély szerepet játszott" e tudósítás elkészítésében - akkor még megúszta egyszerű megrovással.

Arnett 1966-ban Pulitzer-díjat kapott vietnami anyagaiért, 1991-ben, az öbölháború idején pedig a hírcsatorna bagdadi tudósítójaként vált világhírűvé.

(MTI)

Ajánló:

A CNN honlapja