Találat érte Milosevics pártjának székházát<br/>

Vágólapra másolva!
A NATO gépei szerda hajnalban ismét támadást intéztek több jugoszláv település ellen. Két rakéta csapódott be Újvidék utolsó Duna-hidjába és találat érte a fővárosban Slobodan Milosevic jugoszláv elnök pártjának a Szocialista Pártnak (SPS) a székházát.
Vágólapra másolva!

A székházat két rakéta-találat gyújtotta fel. A

A székház a találat után

Fotó: Reuters

A jugoszláv hírügynökség jelentése szerint ismét támadás érte Valjevóban a keddre virradóra már megrongált Krusik nagyüzemet. Az újvidéki olajfinomító ellen is támadást intéztek a NATO harci gépei. A létesítményben nagy kiterjedésű tűz keletkezett. Találat érte a szerb rádió egyik átjátszó állomását a Belgrádtól mintegy 60 kilométerre északra, a Fruska Gora hegyen. Az állomás súlyosan megrongálódott, nem tud adásokat továbbítani.

A szerda hajnalban végrehajtott NATO-támadások következtében Újvidék iparváros utolsó Duna-hídja is használhatatlanná vált a forgalom számára. A Tanjung jugoszláv hírügynökség jelentése szerint támadásban a hidat ugyan nem rombolták le teljesen, de olyan nagy károk keletkeztek rajta, hogy megszakadt a közúti és vasúti összeköttetés. Ezzel megbénult a Belgrád és Budapest közötti vasúti forgalom - írja a hírügynökség, de ezt hivatalos helyen még nem erősítették meg. A hidat csak gyalogosok használhatják.
Az RTS szerb televízió jelentése szerint a hidat két NATO-bomba találta el. Halottak vagy sebesültek nem voltak. Újvidék másik két Duna-hídját már április elején lebombázták.

A Právo című cseh baloldali lap szerint a NATO a Jugoszlávia elleni katonai akció tervezése során azt is fontolgatja, hogy néhány ezer elit ejtőernyőssel villámgyorsan elfoglalná Belgrádot, miközben északi irányból erős szárazföldi támadást indítana a szerbek ellen.
Az újságnak ezt egy neve mellőzését kérő magas rangú katonai tisztségviselő mondta, aki állítólag jól tájékozott a NATO brüsszeli elképzeléseiről. Az illető szerint ennek az akciónak Slobodan Milosevic jugoszláv elnök eltávolítása lenne a legfőbb célja.
A NATO állítólag nem számol azzal, hogy az említett támadással egy időben szárazföldi támadást indítana Koszovóban is. A koszovói akció néhány órás késéssel kezdődne, lényegében Belgrád elfoglalása után. Az északról jövő támadás Magyarország, Románia, vagy Bulgária területéről indulna ki Jugoszlávia ellen - írja a lap.
A Právo úgy tudja: Brüsszel már a múlt héten felkérte Prágát, hogy tájékoztassa, mennyi időt venne igénybe az amerikai hadsereg egy vagy két páncélozott hadosztályának és az azt kísérő utászalakulatoknak az áthaladása Csehország területén.
Az újság azt állítja, hogy az első NATO-vonat már most csütörtökön áthalad a Cseh Köztársaság területén. A vonat Németországból Csehországon, Szlovákián és Magyarországon keresztül lőszert és műszaki berendezéseket fog szállítani a Balkánra. Mivel
ehhez az áthaladáshoz a cseh parlament engedélye szükséges, ezzel magyarázható, hogy a két kamara ülését miért hívták olyan sietve össze szerda estére - írja a Právo.

(MTI)

Ajánló:

Legfrissebb hírek, a háború kulcsfigurái, arzenál, menekülthelyzet, térképek