A NATO repülőgépei korlátozás nélkül használhatják Románia légterét

A román törvényhozás két háza csütörtöki együttes ülésén 225 igen szavazattal, 21 nem ellenében, 99 tartózkodás mellett jóváhagyta azt kérést, hogy a NATO repülőgépei korlátozás nélkül igénybe vehessék a román légteret a Jugoszlávia elleni légi csapásokhoz.

A kérés teljesítése mellett szavaztak a kormánypártok, a szélsőségesen nacionalista kis ellenzéki pártok pedig elutasították azt. A legjelentősebb ellenzéki erő, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja nem értett egyet a kérés teljesítésével, de jelezni kívánta, hogy "támogatja az ország euroatlanti integrációját", ezért a párt képviselői tartózkodtak. Az elfogadott határozat kimondja, hogy a NATO repülőgépei a Jugoszlávia elleni akciók idején korlátozás nélkül igénybe vehetik Románia légterét. A törvényhozás ugyanakkor felszólította a kormányt, hogy tegyen meg minden szükséges lépést a román állam biztonságának és területi egységének szavatolása érdekében. A román törvényhozás egyben megerősítette azt a szándékot, hogy az ország csatlakozzon az északatlanti szövetséghez.

(MTI)

Korábban:

Hírek, menekülthelyzet, arzenál, a háború kulcsfigurái