A Tanjug egy lelőtt NATO-gépről tudósít <br/>

Vágólapra másolva!
A jugoszláv légvédelem szombaton délután Pristinától mintegy 15 km-re lelőtt egy NATO-gépet- közölte az esti órákban a Tanjug.
Vágólapra másolva!

A jugoszláv hírügynökség szerint a gépet délután 15 órakor érte a találat, s ezután a NATO véget vetett a térségben reggel 9 óra óta folytatott légitámadásainak. A NATO-gépek a támadás hat órája alatt mintegy ötven lövedéket zúdítottak a környékre. A jugoszláv hírügynökség jelentése Grmija körzetét, valamint Sofalija, Pomazatin, Belacevac falvakat, Slatina repülőterét és a Goles hegy környékét sorolta fel a NATO-célpontok között.

A podgoricai katonai bíróság vizsgálóbírója elrendelte Eric Vaillant, a TF1 francia magántelevíziós társaság operatőrének és Antun Masle horvát újságíró előzetes letartóztatását - jelentette az AFP. Eric Vaillant-t április 20-án vették őrizetbe a kelet-montenegrói Rozaje mellett, ahová több ezer koszovói albán menekült. A vád ellene, hogy forgatni akart Kaludzerski Laz faluban, ahol két nappal korábban a jugoszláv hadsereg tűzpárbajban vett részt. A Hina horvát hírügynökség jelentése szerint Antun Maslét, a Globus című horvát független hetilap újságíró munkatársát szintén április 20-án állították elő azzal a váddal, hogy vízum nélkül lépett jugoszláv területre.

A NATO gépei folytatják a szerb televízió és rádió székházának, illetve az adóknak a bombázását - jelentette ki szombaton az atlanti szövetség szóvivője. Jamie Shea a szokásos sajtóértekezletén, amelyet ezúttal Washingtonban, a NATO-csúcs idején tartott, hangsúlyozta: folytatják a célpont támadását, mivel a szerb televízió erőszakot és faji gyűlöletet szít, befeketít más etnikai csoportokat és a türelmetlenség légkörét teremti meg.

(MTI)

Ajánló:

Telegrafska Agencija Nove Jugoslavije - Az Új Jugoszlávia Hírügynöksége