Nyilatkozott az egykori vörös khmerek biztonsági szolgálatának főnöke<br/>

Vágólapra másolva!
Újságírók megtalálták az egykori vörös khmerek biztonsági szolgálatának rettegett főnökét, aki 14 ezer férfi, nő és gyermek kínzására és kivégzésére adott parancsot ? írta egy hongkongi újság.
Vágólapra másolva!

A jelenleg 56 éves Kaing Khek Iev - közismert nevén Duch – a vörös khmerek 1979-es veresége után eltűnt. Sokáig holtnak hitték, de kiderült, hogy megkeresztelkedett, és a kilétéről mit sem sejtő nemzetközi segélyszervezetek alkalmazottjaként dolgozott. Jelenleg Nyugat-Kambodzsában él. A Hongkongban kiadott Far Estern Economic Rewiew riportot készített vele.
Az 1942-ben született Duch egyetemet végzett, tehetséges műszaki szakember volt, egy vidéki iskola igazgatója lett. Baloldali politikai nézetek iránti rokonszenve miatt bebörtönözték. Megszökött, és a gerillahadsereghez csatlakozott. Pol Pot győzelme után a vörös khemerek Tuol Seng börtönének és vallatóközpontjának igazgatója és a belső biztonsági szolgálat főnöke volt. Saját kezűleg is kínzott foglyokat, és fennmaradt számos általa aláírt utasítás csoportos kivégzésekre.
A Tuol Seng börtönt összesen hét fogoly élte túl, közöttük egy festő, akinek az életét azért kímélték meg, hogy propagandaképeket készíttessenek vele.
A művész Pol Pot megdöntése után számos képet festett arról, amit a börtönben látott és átélt. Ez a börtön ma múzeum; mellette gúlába hordott emberi koponyák emlékeztetnek a vörös khmerek országlása alatt elpusztított 1,7 millió kambodzsaira.

(MTI)

Ajánló:

A Yale Egyetem anyaga

Korábban:

1999. 04. 27.