A NATO állítólag szárazföldi csapatok bevetésére készül<br/>

Vágólapra másolva!
Magas rangú főtisztek információja szerint a NATO május elsejétől szárazföldi csapatokat küld Koszovóba. Közben Viktor Csernomirgyin, az orosz elnök különmegbízottja a válság békés rendezését célzó konkrét javaslatokkal indult tárgyalni.
Vágólapra másolva!

A NATO május elsejétől szárazföldi csapatokat küld Koszovóba - értesült a Der Standard osztrák független lap tudósítója Tiranában egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú amerikai tiszttől.
Az információ szerint a csapatok nem az egész tartományba vonulnának be, hanem hídfőállásokat létesítenének. Apache típusú helikopterek is védenék őket és a koszovói albánokat a szerb különleges erőktől.
Az albán fővárosban tartózkodó osztrák főtisztek, akik szintén a nevük elhallgatását kérték, megerősítették a kijelentést. Tudomásuk szerint négy héten belül 15 ezer főre nő az Albániából kiindulva a hadműveletben részt vevő NATO-katonák száma.
Az osztrák tisztek azt is elmondták, hogy a NATO-tisztek között Albániában feszült a hangulat: a németek táborokat akarnak létesíteni a menekülteknek, az amerikaiak viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy hamarosan megkezdjék a szárazföldi akciót.
A készülő szárazföldi művelet miatt már szerdán megkezdődött az albán határ közelében lévő Kukesből a menekültek elszállítása Albánia belsejébe. A 120 ezer embert nagy katonai helikopterekkel akarják elvinni, mert az utak állapota nem teszi lehetővé ennyi ember gyors elszállítását - írta a Der Standard.

A jugoszláviai válság békés rendezését célzó konkrét javaslatokat visz magával bonni, római és belgrádi tárgyalásaira Viktor Csernomirgyin balkáni különmegbízott.
Viktor Csernomirgyin nyilatkozata szerint Belgrád elfogadja az ENSZ égisze alatt szervezett koszovói nemzetközi jelenlétet, ha abban Oroszország is jelentős részt vállal. Kijelentette, hogy a jugoszláv fél emellett kész megkezdeni a szerb hadsereg kivonását Koszovóból, és széles körű autonómiát biztosítani a területnek. A NATO részéről is szükség van bizonyos konkrét lépésekre, elsősorban a rakétacsapások és bombázások beszüntetésére.
Csernomirgyin szerint az ENSZ változatlanul kiemelt jelentőséggel bír a világon, és a Biztonsági Tanácsnak mindenképpen közre kell működnie a balkáni válság megoldásában. "Ha az ENSZ égisze alatt cselekszünk, akkor valóban előreléphetünk a politikai rendezés útján", mondta az orosz elnök különmegbízottja. Csernomirgyin elutazása előtt találkozott Kofi Annan ENSZ-főtitkárral.

(MTI)

Ajánló:

Legfrisebb hírek, diplomáciai reagálások, hazai vonatkozások