A kolumbiai elnök és a legerősebb gerillavezér béketárgyalást kezd<br/>

Vágólapra másolva!
Andrés Pastrana kolumbiai elnök és Manuel Marulanda, a legerősebb latin-amerikai gerillamozgalomnak számító Kolumbiai Fegyveres Erők (FARC) vezetője megállapodott abban, hogy csütörtökön érdemi béketárgyalásokat kezdenek. A tárgyalások színhelye San Vincente del Caguantól délre, az őserdőben lesz.
Vágólapra másolva!

Egyezség született egy nemzetközi bizottság létrehozásáról is, amely a tárgyalások menetét, a megállapodások végrehajtását fogja ellenőrizni. Pastrana és Marulanda a kolumbiai társadalom és a nemzetközi közösség türelmét kérte a várhatóan hosszú béketárgyalások idejére.
Az AP amerikai hírügynökség szerint a hivatalos béketárgyalások újrakezdéséről szóló bejelentés kimondatlanul bár, de azt jelenti, hogy folytatják a kormánycsapatok kivonását Kolumbia egyik déli, Svájc nagyságú térségéből. (A hírügynökségekben közelebbről meg nem nevezett térségben tartották Pastrana és Marulanda vasárnapi, titkos találkozóját. Januárban itt kezdődtek meg a tárgyalások a bogotái kormány és a szélsőbaloldali eszméket hirdető FARC között.)
A csapatkivonás meghosszabbításáról hozott döntés a washingtoni kongresszus több meghatározó republikánus képviselőjének kifejezett óhajával ellenkezik - írta az AP. Az amerikai honatyák szerint a kormányerők távozása akadályozza a kokacserje ültetvények felszámolását, és lehetővé teszi a 15 ezer tagot számláló felkelőszervezetnek, hogy növelje drogkeresekedelemből származó hasznát. A FARC parancsnokai cáfolták, hogy kábítószerrel
"üzérkednek", de elismerték, hogy az általuk ellenőrzött területeken megadóztatják a termelőket és az előállítókat.
A januárban kezdett hivatalos béketárgyalásokat néhány eredménytelen nap után Marulanda függesztette fel."Kézzelfogható intézkedéseket" követelt a jobboldali félkatonai szervezetek akcióinak leállítására. A kormány a tárgyalások folytatása érdekében végső engedményként egy 101 pontos béketervet terjesztett a felkelők vezére elé. A terv a kolumbiai társadalom minden vitás területére kiterjed, politikai és gazdasági kérdések megválaszolásától egészen a társadalmi, jogi, katonai, kulturális és környezetvédelmi reformokig.
Az AFP beszámolója szerint a politikai erőszak, amelyben az utóbbi 40 évben több mint 120 ezer ember vesztette életét Kolumbiában, napról napra fokozódik és minden fegyveres csoportosulás bejelentette: a megbeszélések idején sem szünetelteti harcát.

(MTI)

Ajánló:

A dél-amerikai ország politikai, gazdasági és kulturális áttekintésére van lehetősége ezen az oldalon.

Korábban:

Az [*****] 1999. április 17-i cikke.