Átutazhatnak a lengyel hegyivadászok <br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés keddi ülésén engedélyezte, hogy az Albániának nyújtandó humanitárius NATO segélyművelet részeként egy lengyel hegyivadász század két vasúti szerelvénnyel áthaladhasson Magyarország területén.
Vágólapra másolva!

A határozati javaslatot - mely az április 13-án elfogadott határozat módosítása - 182 igen, 4 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. Az eredeti határozat öt magyar katona és egy 40 fős katonai közegészségügyi-járványügyi felderítő és elemző csoport kiküldését engedélyezte Albániába. Az alkotmány értelmében külföldi fegyveres erők az Országgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül nem vonulhatnak át Magyarország területén. A módosításra azért volt szükség, mert a hegyivadász század - 127 katona fegyverzettel és felszereléssel, valamint 53 katonai gépjármű - áthaladása nem minősíthető hozzájárulást nem igénylő technikai tranzitszállításnak. A lengyel egység feladata menekültek védelme, NATO-létesítmények védelme, illetve menekült táborok építése lesz.

(MTI)

Ajánló:

A Magyar Köztársaság részvételéről az Albániának nyújtandó humanitárius segélyműveletben