Folyamatban a szerda éjszakai támadás

A jugoszláv fővárosban szerda este pár perccel 11 óra után ismét megszólaltak a légitámadás veszélyét jelző szirénák.

Másfél órával korábban, fél tíz körül rendelték el a légiriadót Nis, Kraljevo és Cacak városokban. A belgrádi rádió közlése szerint a NATO légiereje szerda este támadást intézett a dél-szerbiai Nis város ipari övezete ellen.
Tíz óra után tíz perccel több robbanás döreje hallatszott, majd tűz ütött ki egy üzemanyagtárolóban. Az AP úgy tudja, hogy legalább nyolc lövedék csapódott be. A jugoszláv polgári védelem tájékoztatása szerint négy rakéta találta el a Jugopetrol állami vállalat nisi olajlerakatát, amely ennek következtében felrobbant.
Fél órával korábban, háromnegyed tíz körül támadás érte a Kraljevo közelében fekvő Ladjevci település környékét is.
Belgrádból egyelőre csak a légiriadóról érkezett hír. A szirénák 23 óra 2 perckor vijjogtak fel ismét, a szerdai nap folyamán immár másodszor jelezve a légitámadás közelgő veszélyét. Az előző légiriadó 12 óra 24 perctől 13 óra 44 percig tartott. Ez idő alatt a NATO harci gépei nem intéztek csapásokat belgrádi célpontokra.

(MTI)

Korábban: