Vaclav Klaus szerint Csehországban nem aktuális a nagykoalíció<br/>

Vágólapra másolva!
Václav Klaus, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke szerint jelenleg nem aktuális, hogy pártja nagykoalícióra lépjen a kisebbségben kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD). A nagykoalíció reális lehetőségét, mint a jelenlegi gazdasági válságból kivezető egyik lehetséges utat, Miroslav Macek, Klaus pártjának alelnöke vetette fel. Erre reagált Klaus szerdán este a közszolgálati televízióban.
Vágólapra másolva!

Jan Ruml, az ellenzéki Szabadság Unió elnöke szerint a polgári demokraták Macek nyilatkozatát "kísérleti léggömbnek" szánták, hogy felmérjék, milyenek lesznek a reagálások. Ruml úgy véli, hogy az ODS-nek elsősorban az ő pártjával, illetve a szintén ellenzéki Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárttal kellene összefognia. Együttesen a parlamentben 102 szavazatuk van, s együtt jobbközép kormányt alakíthatnának.
Klaus viszont kijelentette, hogy pártja nem kíván változtatni a jelenlegi helyzeten. A kisebbségi kormányzás stabilitását az ODS és a szociáldemokraták között megkötött egyezség biztosítja. A Polgári Demokratikus Párt ugyanis annak fejében, hogy megkapta a parlament két házának elnöki tisztségét, kötelezte magát, hogy az egész választási időszakban nem nyújt be bizalmatlansági indítványt a szociáldemokrata kormány ellen, s nem is fog ilyen kezdeményezést támogatni. A polgári demokraták nélkül pedig a jelenlegi kormányt leváltani lehetetlen.


Csehországban immár második hónapja ismét a Polgári Demokratikus Párt (ODS) a legnépszerűbb. Ha most lennének a parlamenti választások, akkor Klausék megszereznék s szavazatok 26,7 százalékát.
Ez derült ki abból az országos felmérésből, amelyet áprilisban készített a Sofres-Factum prágai közvélemény-kutató intézet. A polgári demokraták, akik a tavalyi júniusi választásokon alulmaradtak a szociáldemokratákkal szemben, idén márciusban kerültek ismét a népszerűségi lista élére.
A tavalyi választásokon győztes Cseh Szociáldemokrata Pártra (CSSD) áprilisi felmérés szerint a megkérdezettek 22,5 százaléka szavazna. A kisebbségben kormányzó szociáldemokrata párt népszerűségének csökkenését megfigyelők elsősorban az egyre romló
gazdasági helyzettel magyarázzák.
A további három parlamenti párt gyakorlatilag tartja eddigi helyzetét a népszerűségi skálán: Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját a megkérdezettek 11,7, a Szabadság Uniót 9,1, míg a Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppártot 7,8 százaléka választaná.
A többi politikai párt népszerűsége nem éri el a két százalékot sem. A parlamenti küszöb öt százalék.

(MTI)

Ajánló:

Adatok angolul a pártról.