A NATO ismét energiaközpontokat rombolt le Belgrádban<br/>

Vágólapra másolva!
A Belgrád ellen péntek este végrehajtott légitámadásban megsemmisült néhány transzformátor alállomás a jugoszláv főváros Újbelgrád, Banovo Brdo és Lestane városrészeiben.
Vágólapra másolva!

Az ITAR-TASZSZ által idézett szakértők szerint a transzformátor alállomások megrongálódása következtében a jugoszláv főváros néhány napig biztosan áram nélkül marad, de nem kizárt, hogy több hétig akadozik majd az áramellátás.
Támadás érte Rakovica kerületet is.
Egy, a Reuters brit hírügynökség által idézett szemtanú szerint a NATO repülőgépei azt a Belgrád közeli Obrenovacot támadták, ahol a jugoszláv főváros áramellátását biztosító erőmű található.
A Radio Pancevo ugyanakkor úgy tudja, hogy az erőmű három transzformátor állomását érte találat Resnik, Bezanija és Lestane külkerületekben. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

(MTI)

Ajánló: