72 halottja van a Burundiban kitört újabb lázadásnak<br/>

Vágólapra másolva!
Az összetűzés a lázadók és a burundi kormánycsapatok között pattant ki, közel a Tanzániai határhoz, Dél-Burundiban. Mindezt emberi jogi szervezetk jelentették.
Vágólapra másolva!

A források szerint 16 000 ember menekült el otthonából, és mintegy 1100 lépte át vasárnap estig a szomszédos Tanzánia határát. Az öszetűzés éppen a béketárgyalások kezdete előtt robbant ki. A megbeszéleseket a burundi kormány és a lázadók hétfőn tartották volna meg. Burundi elnöke, Pierre Buyoya vasárnap a tanzániai elnökhöz repült, aki a békefolyamat egyik főszereplője
Buyoya Tanzániában azt nyilatkozta újságíróknak a megbeszélés után , hogy a "tárgyalások sokat ígérőek", és lehet hogy közvetítésre is sor kerül a tanzániai elnök segítségével a kormány és a lázadók között.
A burundi kormány nem kommentálta a vérengzésről szóló híreket. Az 1993 óta tartó burundi polgárháborúnak eddig legalább 150 000 polgári áldoza van. Akkor lett politikai merénylet áldozata ugyanis az első demokratikusan megválasztott elnök, Ndadaye. Buyoya katonai hatalomátvétele 3 évvel ezelőtt volt.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Angolul