Kína nukleáris rakétát tervez az Amerikától ellopott információk alapján<br/>

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok hírszerzése szerint Kína nukleáris rakéta létrehozásán dolgozik. A harci eszköz alapjául az Amerikától ellopott információk szolgálnak. A Los Alamos-i atomkutató laboratóriumból ellopott titkos dokumentumok miatt veszélybe került a brit nukleáris erő.
Vágólapra másolva!

Becslések szerint a Dong Feng-31elnevezésű nukleáris rakéta 3-4 éven belül elkészül. A rakéta lesz az első harci eszköz, amit amerikai titkos adatok alpján készítenek el. A Clinton-kabinet azóta állította, hogy nincs bizonyítéka Kína ellen, amióta napvilágot látott az a hír, hogy Kína nukleáris információk után kémkedett. A Fehér Házból nem kommentálták a csütörtöki hírt.
Kína tagadja, hogy az adatok lopottak lennének. Állítása szerint a robbanófej saját fejlesztésük eredménye.
Az új rakéta előállításával Kína egy újabb lépést tesz afelé, hogy félelmetesebb atomerőre tegyen szert. Szakértők szerint ezzel a rakétával Kína Európát, Ázsiát és Nyugat-Amerikát is célkeresztjében tarthatja. A DF-31 hatótávolsága ugyanis 5 ezer mérföld lesz.
A technológia az 1970-ben kidolgozott W-70-es típusú robbanófejnek felel meg. A W-70-es robbanófej a neutronbombával egyenlő, mely úgy okoz halált, hogy az emberéleten kívül semmiben sem okoz kárt. Feltevések szerint az információ a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórimból kerülhetett ki, és 1970-1980 között szerezhette meg Kína. Hosszú évek vizsgálódása nyomán a gyanú egy Los Alamosban dolgozó tajvani származású számítógépes kutatóra terelődött, aki négy évig volt a laboratórium munkatársa, és hozzáférhetett a titkos adatokhoz, amelyeket állítólag eljuttatott Pekingbe.
A szilárd tüzelőanyagot használó DF-31 lesz Kína első interkontinentális ballisztikus rakétája, amit mozgatni is tud majd.

Veszélybe került a brit nukleáris elrettentő erő, miután titkos dokumentumokat loptak el az amerikai Los Alamos-i atomkutató laboratóriumból. John Kyle, az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának tagja a BBC rádiónak adott nyilatkozatában közölte, hogy a brit atom-tengeralattjárókra vonatkozó adatok is azon titkos információk között voltak, amelyeket egy Kína számára kémkedő tudós töltött le az Új-Mexikóban lévő Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium védett számítógépes rendszeréből.
John Kyle szerint a kínai kézre jutott információk nemcsak az amerikai nukláris robbanófejek működésre vonatkoztak, ahogyan korábban feltételezték. Ugyanott tárolták az atom-tengeralattjárók észleléséről folyó hosszú távú amerikai-brit kutatóprogram adatait is. Az ellopott információkat Kína a jövőben felhasználhatja a brit atom-tengeralattjárók bemérésére - közölte Kyle.

(MTI)

Korábban:

A CIA birtokába olyan anyag jutott, melyből kiderül, hogy Kína 6 nukleáris robbanófejről szerzett titkos adatokat. (1999.05.11)