Megfosztották állampolgárságától az iszlám Erény Pártja képviselőnőjét

Megfosztották állampolgárságától azt a török képviselőnőt, aki az iszlám hagyományokhoz ragaszkodva fejkendőben jelent meg az új parlament alakuló ülésén az eskütételre, s ezzel parlamenti és belpolitikai botrányt okozott.

Bülent Ecevit török miniszterelnök szombati sajtóértekezletén bejelentette, hogy Süleyman Demirel államfő ratifikálta az intézkedésről szóló kormányrendeletet. A legfelső választási bizottság visszavonja a képviselőnő mandátumát, mivel az alkotmány értelmében csak török állampolgár lehet a parlament tagja.
A 31 éves Merve Kavakci, az iszlám irányvonalú Erény Pártjának (Fazilet) képviselője május 2-án hagyományos iszlám fejkendőben jelent meg az új parlament alakuló ülésén az eskütételre. A legnagyobb parlamenti erőt képviselő, Bülent Ecevit miniszterelnök vezette Demokratikus Baloldal Pártjának képviselői nem egészen parlamentáris módon próbálták távozásra bírni a képviselőnőt, aki nem jelent meg a következő, május 12-i ülésen sem, azaz nem tette le a képviselői esküt.
A botrányos ügy miatt lemondott mandátumáról a Fazilet három képviselője, köztük a párt alelnöke. Törökországban a hagyományos női fejkendőt úgy tekintik, mint a radikális iszlám elvekhez való ragaszkodás szimbólumát. Viselete ellen élesen tiltakoznak az egyház és az állam szigorú szétválasztásán alapuló világi állam hívei.
A törvények értelmében az iskolákban, a felsőoktatási intézményekben és a közszolgálati szférában szigorúan tilos a fejkendő viselete.
Tovább fokozta a botrányt Merve Kavakci eheti bejelentése, miszerint kettős állampolgár: a török mellett, a volt férje után amerikai állampolgár is.

(MTI)