Fehéroroszországban alternatív elnökválasztást tartottak<br/>

Vágólapra másolva!
Az alternatív elnökválasztás több száz szervezőjét letartóztatták Fehéroroszországban. Vasárnap arról tartottak népszavazást, hogy Alekszander Lukasenko államfő megbízatását meghosszabbítják-e 2001-ig.
Vágólapra másolva!

Fehéroroszországban Alekszander Lukasenko államfő ellenzéke elnökválasztást rendezett, amely vasárnap fejeződött be. A titkos szavazások alatt a választások több száz szervezőjét letartóztatták – mondta Borisz Gunter, az ellenzéki választási bizottság titkára.
Az ország 7 millió választásra jogosult polgára közül mintegy négymillióan adták le voksukat - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
A választást kétféle módon bonyolította le az ellenzék, amely nem ismeri el az 1996-ban megtartott népszavazás érvényességét. A népszavazáson Lukasenko elnöki megbízatásának 2001-ig történő meghosszabbítása mellett döntöttek a fehéroroszok.
Május 6-tól mozgó választási bizottságok járták be körzeteiket: urnákkal, szavazólapokkal és a választáshoz szükséges egyéb kellékekkel felszerelkezve léptek be a magánházakba. A szavazás vasárnap ért véget, amikor kijelölt választási körzetekben és szavazóhelyiségekben adhatták le voksaikat a választópolgárok, így történt például a fővárosban, Minszkben.
Összességében az ellenzék körülbelül 6000 aktivistája vett részt a választás megszervezésében, közülük több mint 250 embert tartóztattak le május 6. és 15. között - mondta Alekszandr Koktis, az ellenzéki választási bizottság szóvivője. Vasárnap mintegy további 100 embert vettek őrizetbe, és választási anyagokat koboztak el.
Az alternatív elnökválasztáson két jelölt indult: Zenon Poznyak, a legerősebb ellenzéki párt, a Fehérorosz Népfront amerikai emigrációban élő vezetője, valamint Mihail Csigir volt miniszterelnök, akit sikkasztás vádjával letartóztattak egy nappal azután, hogy az ellenzéki választási bizottság közzétette jelöltségét. Csigir 1994-ben került a kormány élére és 1996-ban mondott le tiltakozásul amiatt, hogy Lukasenko az alkotmány módosításával meghosszabbította elnöki megbízatását és feloszlatta a választott parlamentet. Az ellenzéki választási bizottságot a szélnek eresztett törvényhozás tagjai hozták létre.
Borisz Gunter titkár az AFP tudósítójának azt nyilatkozta, hogy a választásnak nem lesz valódi értelemben vett győztese. "A szavazásban részt vevő emberek igazából nem egyik vagy másik jelöltet támogatják, sokkal inkább Alekszandr Lukasenko ellen foglalnak állást", mondta. Az egyik minszki választópolgár elmondta, hogy munkatársai 80 százaléka ellenzi az államfő tisztségében maradását, de "félnek kimondani, amit gondolnak".
Az ellenzéki elnökválasztáson leadott voksokat vasárnap este 10 órakor kezdték összeszámolni, az eredményről becsült adatok sem állnak rendelkezésre.

(MTI)

Ajánló:

Életrajz, fotók, beszédek, hivatalos dokumentumok