Barak széles koalíciót akar<br/>

Vágólapra másolva!
Barak a lehető legszélesebb koalíciót akarja létrehozni, hogy a többségi kormányzáshoz ne kelljen az izraeli arab pártok támogatására hagyatkoznia.
Vágólapra másolva!

Izraelben azt mondják, hogy csak az olyan koalíciós kormány, amely kihagyja az arabokat, tud békét kötni velük. Ez a mondás a volt munkapárti kormányok keserű tapasztalataira épül, miszerint a zsidó államban tartós béke nem lehetséges, ha csak elenyésző többséggel rendelkezik a kormány, és ahhoz, hogy valamit elérhessen, az izraeli arab pártok támogatására van szükség.
Ehud Barak, aki legyőzte a jobboldali volt miniszterelnököt, Netanjahut, azt mondta, hogy életképes koalíciót akar létrehozni, ami kellő támogatottsággal bír, ezért a lehető legszélesebb körből akarja a koalíciót létrehozni, hogy aztán békét köthessenek a palesztinokkal, a szírekkel és a libanoniakkal is. „Bárki akar csatlakozni, komolyan végig fogom a lehetőséget gondolni" - mondta.
Akár az is előfordulhat, hogy a Likud is bekerül a koalícióba, mert akkor Barak egy 81 főből álló csekély többségű koalíciót alakíthatna a 120 tagú parlamentben. Barak ugyan eredetileg a Likudnak ellenzéki szerepet szánt, de miután Netanjahu lemondott a párt vezetéséről, ez a helyzet megváltozhat.
A Barak-féle Munkapárt vezette Egy Izrael blokk mindössze 27 helyet nyert a knesszetben, a természetes partnerekkel együtt nem alkothatnának többséget, csak ha az izraeli arab pártokat is befogadja a koalíció.
Egy másik lehetőség, ha a Szaszt is beveszik, amely 17 helyet szerzett, de Barak lehetséges koalíciós partnerei, a Merec és a Shinui nem akar a Szasszal egy kormányban ülni.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.