Kormányválság alakulhat ki Hollandiában<br/>

Vágólapra másolva!
Komoly politikai válság kezdődött szerda hajnalban Hollandiában, amely Wim Kok munkapárti miniszterelnök kormányának hivatalban maradását is veszélyeztetheti. A válságot az váltotta ki, hogy a Szenátus elvetette a népszavazás bevezetésére vonatkozó alkotmánymódosítási tervezetet. A kormánykoalíció egyik pártja a szavazás sikerességéhez kötötte további részvételét a kormányban.
Vágólapra másolva!

A reform elutasítása egyetlen nemleges szavazaton, a jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) egyik szenátoráén múlott. A VVD a Munkapárt fő szövetségese 1994 óta a kormánykoalíción belül.
A tervezet így nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges kétharmados többséget, s közvetetten a kormány lemondásához is vezethet. A kormányfő bejelentése szerint a kabinet szerdán várhatóan rendkívüli ülést tart.
A Demokraták 66 (D66), a kormánykoalíció harmadik pártja a népszavazás bevezetéséhez kötötte további részvételét a kormányban. Win Kok a szavazás előtti felszólalásában kilátásba helyezte a kormány lemondását, mondván, ha nem fogadják el a reformot, szerdán rendkívüli ülésre hívja össze a kabinetet, ahol levonják a politikai konzekvenciákat.
Bram Peper munkapárti belügyminiszter, az alkotmánymódosítási tervezet kidolgozója szerint a kormányülésre várhatóan szerdán kora délután kerül sor.

(MTI)

Ajánló:

A hollandul tudók nagy örömére szolgálhat a párt elektronikus oldala.