Lemondott a holland kormány<br/>

Vágólapra másolva!
Szerdán lemondott a holland kormány, miután a helyi parlament felsőháza elutasította azt az alkotmánymódosítási tervezetet, amely lehetővé tette volna, hogy a hollandok meghatározott körülmények között módosítsák a parlament döntéseit.
Vágólapra másolva!

Az 1994-ben hatalomra került, majd tavaly júliusban megújult hárompárti kormánykoalíciónak első nagy szakítópróbája volt az alapszabály-módosítás, amelyhez a legkisebb kormánypárt, a baloldali liberális D66 párt feltétlenül ragaszkodott. A szenátusi szavazás egyetlen vokson múlott, mégpedig a középső koalíciós párt, a jobboldali liberális VVD egyik szenátorának szavazatán. A kétharmados többséghez szükséges ötven igen szavazat helyett a tervezet csupán 49 szavazatot kapott.
A tavaly nyáron még meglehetősen szilárdnak tűnő kormány - amelynek gerincét Wim Kok miniszterelnök Munkapártja (PvdA) adja - már első hónapjaiban jelentősen vesztett népszerűségéből. Látványos közvéleményromlást jelzett a márciusi tartományi választás is.
Kikezdte a kormányt egy április végén nyilvánosságra hozott parlamenti jelentés is, amely a kabinetet testületileg és két miniszterét külön is felelőssé tette egy hét évvel ezelőtti amszterdami repülőgép-tragédia tartós egészségügyi következményeiért.
A lemondás következményei egyelőre nem láthatók világosan. Előfordulhat, hogy az országban előrehozott választásokat írnak ki, de lehetséges az is, hogy Kokék új koalíciót próbálnak alakítani.
Ez a D66 kiválásával csak akkor tűnik megvalósíthatónak, ha a Munkapártnak sikerülne megnyernie a legnagyobb ellenzéki pártot, a kereszténydemokrata CDA-t a többségi koalíciónak. Gondot jelent ugyanis a PvdA és a VVD közötti számos nézeteltérés is, így egy ebből a két pártból álló kormányszövetség aligha tudna tartós maradni. A döntés a holland királynő kezében van. Wim Kok Beatrixnak nyújtotta be a kabinet lemondását, és az uralkodó joga határozni a továbbiakról.