Még ebben az évben ki akarják kiáltani az önálló palesztin államot<br/>

Vágólapra másolva!
Egy Jasszer Arafat palesztin vezetőhöz közel álló személy azt mondta, még ennek az évnek a végén kikiáltják a független palesztin államot.
Vágólapra másolva!

A megjegyzést, miszerint az év végén megalakul a független palesztin állam, akkor tették, mikor Jasszer Arafat palesztin vezető felavatott egy iskolát Gázában. A kijelentés két nappal azután hangzott el, hogy a munkapárti vezető, Ehud Barak megnyerte az izraeli választásokat.
A hírt Tayeb Abdel-Rahim főtitkár is megerősítette. „Most vagyunk az útkereszteződésben, ahol elválnak útjaink", mondta Abdel-Rahim, és Netanjahu bukására utalt, aki eddig meg akarta akadályozni a palesztinok függetlenedését.
Arafat kabinetje kedden üdvözölte Barak győzelmét, és kifejezték reményüket, hogy ezután „egy új korszak kezdődik".
Arafat eredetileg május 4-én akarta kikiáltani az önálló államot, majd ettől nemzetközi nyomásra elállt. Amerika felszólította az izraelieket és a palesztinokat, hogy egy éven belül kössenek békét.
Barak az izraeli választások előtt 10 nappal azt mondta, „az idő majd mindent megold". Hozzátette, hogy nem áll a palesztinok útjába.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Korábban:

1999. május 4. kedd