A G8-ak még nem találták meg a megoldást a koszovói válságra<br/>

Vágólapra másolva!
Majd tizenegy órás tárgyalás után szerda éjjel ért véget a hét ipari nagyhatalom és Oroszország külügyminisztériumi főigazgatóinak tanácskozása a koszovói válság megoldásáról, amelyen diplomáciai források szerint jelentős haladást sikerült elérni, de számos probléma továbbra is megoldásra vár.
Vágólapra másolva!

A német kormány Bonn melletti, petersbergi vendégházában tartott megbeszélést pénteken, szintén Bonnban, újabb megbeszélés követi. Günter Pleuger, a német külügyminisztérium magas rangú tisztviselője újságíróknak elmondta: jelentős haladást sikerült elérni a térségnek a konfliktus megoldása utáni biztonságával kapcsolatos kérdésekben, de számos probléma továbbra is megoldásra vár. Oroszország és a nyugati hatalmak továbbra sem tudtak megegyezni például a térségbe küldendő békefenntartó erő összetételéről. Továbbra is vitatott kérdés a háború befejezésének időpontja. Az orosz küldöttség megismételte azt a moszkvai álláspontot, amely szerint a NATO-nak először véget kell vetnie a bombázásoknak. Pleuger a Reuters jelentése szerint elmondta: a nyugati hatalmak továbbra is ragaszkodnak ahhoz a követelésükhöz, hogy csak akkor lehet szó tűzszünetről, ha bizonyítékot kapnak arról, hogy a szerb erők valóban megkezdték a kivonulást Koszovóból. Günter Pleuger elmondta, hogy a megbeszélésen kidolgoztak egy szövegtervezetet egy lehetséges ENSZ biztonsági tanácsi határozathoz, amelyben azonban még mind vannak vitatott részek. Hozzátette, hogy a külügyminisztériumi főigazgatók csütörtökön átadják a tervezetet külügyminisztereiknek és reményét fejezte ki, hogy a pénteki ülésen sikerül további haladást elérni. Amennyiben a pénteki ülés sikeres lesz, a nyolc ország külügyminiszterei összeülhetnek, hogy a Biztonsági Tanács elé terjesszék a tervezetet.

(MTI)

Korábban:

Hírek, szavazás, vélemények.