A nigériai elnök letette az esküt<br/>

Vágólapra másolva!
Abujában letette szombaton hivatali esküjét, és ezzel hivatalába lépett Olusegun Obasanjo, Nigéria új elnöke - 15 éve az első szabadon választott államfő a 110 millió lakosú nyugat-afrikai országban.
Vágólapra másolva!

A távozó utolsó katonai kormány vezetője, Abdulsalam Abubakar tábornok felszólította búcsúbeszédében a fegyveres erőket, hogy fenntartások nélkül támogassák a demokratikusan megválasztott elnököt. Afrika legnépesebb állama 1960 októberében vált függetlenné Nagy-Britanniától, s az azóta eltelt csaknem 39 évben csupán tíz éven át irányították az országot választott politikusok. A katonai diktatúra évei alatt sokszor súlyosan megsértették az emberi jogokat, és szétzilálódott az ország gazdasága. Az áttérést a demokratikus kormányzásra Sani Abacha diktátor-elnök tavaly júniusi halála tette lehetővé. A most 62 éves Obasanjo 15 évet ült börtönben Abacha uralma alatt, mert állítólag puccsot kísérelt meg a diktátor ellen. Több mint negyven országból érkeztek hivatalos vendégek a beiktatási ünnepségre.

(MTI)

Ajánló:

Angolul