Jugoszlávia kedvezőbb feltételeket akar kicsikarni<br/>

Vágólapra másolva!
NATO-diplomaták szerint Milosevics megpróbál ellentétet szítani a NATO és Oroszország között, miközben be akarja vonni a vitába az ENSZ Biztonsági Tanácsát is.
Vágólapra másolva!

"Milosevics esetében egy megállapodás nem jelent semmit. Csak időt akar nyerni, és viszályt szítani az ellenfelei között", mondta egy NATO-diplomata.
Miután még mindig nem tudtak megegyezni a felek, a NATO ismét fokozta a támadásokat. Néhány NATO-tagország, például Olaszország, Németország és Görögország aggódik a bombázások miatt, mert nincs garancia arra, hogy ezzel kikényszerítik Milosevicsből a megállapodás aláírását.
Elemzők szerint Milosevicsnek az a célja, hogy leállíttassa a NATO-bombázásokat anélkül, hogy átadnák a katonai ellenőrzést Koszovó területe felett. Azért akar nézeteltérést szítani, hogy utána a szövetségesek ne indítsák újra a légi támadásokat.
Oroszország és Kína, akiknek vétójoguk van az ENSZ biztonsági tanácsában, kételkednek abban, hogy a NATO a bombázások fokozásával célt érhet el.
"Nem képzelhetjük azt, hogy simán lezajlana a szerbek visszavonulása, ezért katonai nyomást kell gyakorolni, hogy ne visszakozhassanak", mondta egy NATO tisztségviselő.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Hírek, arzenál, dokumentumok