Jackson: a békefenntartók hamarosan elindulnak<br/>

Vágólapra másolva!
Michael Jackson tábornok, a Koszovóba bevonuló nemzetközi biztonsági erő (KFOR) főparancsnoka úgy véli, hogy a békefenntartó művelet sikere valamennyi érintett fél együttműködésétől fog függeni. A békefenntartó erők bevonulásának megkezdéséről szólva mindössze annyit volt hajlandó elárulni, hogy a csapatok hamarosan elindulnak.
Vágólapra másolva!

A brit tábornok kijelentette: feladatai közé tartozik a demilitarizálás, a béke és a biztonság megteremtése, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a támogatása és a normális élet megkezdését lehetővé tévő minimális jogok érvényre juttatása.
E művelet sikerét az határozza majd meg, hogy mindenki, ideértve a menekülteket is, együttműködést tanúsít-e vagy sem - mondta. Leszögezte, hogy etnikai hovatartozástól függetlenül garantálni fogják Koszovó valamennyi lakosának a biztonságát.
Jackson leszögezte, kész gondoskodni a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús vagy emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolt személyek letartóztatásáról.
"Minden kétséget kizáróan kötelességem, hogy segítsek bármely nemzetközi szervezetnek" - hangoztatta.
A békefenntartó erők bevonulásának megkezdéséről szólva mindössze annyit volt hajlandó elárulni, hogy a csapatok hamarosan elindulnak.
A NATO nagyköveti tanácsa csütörtök este adta ki az utasítást a szövetség katonai erejének, hogy kezdje meg a bevonulást Koszovóba, megvalósítva a Biztonsági Tanács vonatkozó határozatát. A parancs végrehajtásának gyakorlati kérdéseiről azonban Jackson tábornok hoz döntést, őt illeti n tábornok hoz döntést, őt illeti meg a jog például a bevonulás konkrét időpontjának meghatározására.
Szkopjéban olyan hírek terjengenek, miszerint a KFOR első, brit alakulatai talán már péntek hajnalban átlépik a macedón-jugoszláv határt. Brüsszelben viszont a NATO egyik névtelenül nyilatkozó illetékese csütörtök este azt közölte, hogy majd csak szombaton kezdődik meg a bevonulás.
Az AP jelentése szerint Jackson tábornokot egyébként nem a rendezés politikai vetületei nyugtalanítják elsősorban, hanem sokkal inkább a katonai, technikai problémák, így például a dél-szerbiai tartományban elrejtett taposóaknák miatti kockázatok. A tábornok ezzel együtt úgy látja, hogy a jugoszláv fegyveres erők hajlanak az együttműködésre, és ennek jegyében már számos katonai információt átadtak, köztük az elaknásított területek

(MTI)