Oroszország ragaszkodik hozzá, hogy Koszovóban külön területet felügyeljen<br/>

Vágólapra másolva!
Oroszország és a nyugati hatalmak további kemény tárgyalások elé néznek. A két fél között jelentős eltérés van azzal kapcsolatban, hogy az orosz békefenntartók kinek a felügyelete alá tartozzanak. A Biztonsági Tanács határozata ugyan előírja, hogy egységes parancsnokság alá kell tartozniuk, Oroszország azonban azt szeretné elérni, hogy csapata független legyen a NATO-tól.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese csütörtökön tárgyalt orosz kollégjával, ma valószínűleg Martti Athisaari balkáni megbízottal folytatják a megbeszélést. Egyelőre nem látszik, hogyan lehetne feloldani a két fél közötti konfliktust.
Oroszország ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy békefenntartó csapata Koszovó egy elkülőnített részét felügyelje, így kikerülve a NATO-vezénylet alól.
Talbott korábban mereven elzárkózott attól, hogy Oroszország egy külön szektort felügyeljen, mostani tárgyalásaik után csak a helyzet bonyolultságát magyarázta, kitérve a konkrét válaszadás elöl.
„A helyzet nagyon bonyolult. A döntés súlyos konzekvenciákkal járhat az egész békemisszió hatékonyságára" – nyilatkozta Talbott.
Ugyanakkor orosz források azt közölték, hogy közeledtek az álláspontok.
Leonyid Ivasov, az orosz védelmi minisztérium nemzetközi együttműködési osztályának vezetője közölte: a katonai vezetők számos ponton már megegyeztek.
„A mi nézőpontunk szerint Oroszországnak biztosítani kell egy külön területet Koszovóban. Ez nem a mi szektorunk lenne, csak itt mi vezényelnénk a békemissziót, és miénk lenne a főszerep. Persze más csapatok is jelen lehetnének" – mondta Ivasov.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.