A szerb ellenzék az UCK támogatásával vádolja a NATO-t<br/>

Vágólapra másolva!
A szerb ellenzék vezetői további összecsapásoktól tartanak a szerbek és az albán gerillák között, ezért követelik, hogy a NATO ugyanúgy kezdje meg a Koszovói Felszabadítási Hadsereg lefegyverezését, mint ahogy azt a szerbektől megköveteli.
Vágólapra másolva!

Milan Bozics, a Szerb Megújulási Mozgalom tagja elmondta, hogy a szerb lakosság fél a békefenntartó erőktől, és úgy érzik, hogy a KFOR támogatja a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) gerilláit.
"Nagy gondban leszünk, ha a NATO nem tesz hatékony lépéseket az UCK lefegyverezésére", mondta Bozics. "Azt láthatjuk, hogy a NATO lefegyverezi a szerb katonákat és rendőröket, ugyanakkor az UCK-sok fegyverrel a kezükben járkálnak. Úgy tűnik, mintha a NATO támogatná az UCK-t."
Bozics elmondta, hogy képviselőtársaival megpróbálták meggyőzni a koszovói szerb lakosságot, hogy maradjanak otthonukban. Azonban a szerbek ezrével menekülnek, mert félnek a visszatérő albánok bosszújától.
Bozics szerint a szerb lakosság pillanatnyi sorsa fontosabb, mint Koszovó távolabbi jövője. Ezzel arra célzott, hogy Koszovó a szerb történelem és kultúra bölcsője. Azonban utalt arra, hogy "Koszovó történelmi fontosságának kérdése is hamarosan terítékre kerülhet".

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: