Az EBESZ kisebbségi főbiztosa is elfogadhatatlannak tartja a szlovák nyelvtörvénytervezet<br/>

Vágólapra másolva!
A pozsonyi Új Szó nyilvánosságra hozta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosának levelét, mely a szlovák nyelvtörvényról szól. A levél cáfolja a szlovák politikusok azon nyilatkozatát, mely szerint az európai szervezetek vezetői, így Max van der Stoel elfogadhatónak találják a nyelvtörvénytervezetet.
Vágólapra másolva!

"A jó kormányzás elve az állampolgárok legitim követeléseinek lehető legszélesebb teljesítésén alapszik" - írta Mikulás Dzurinda szlovák kormányfőnek a szlovákiai kisebbségek nyelvi jogainak biztosítására hivatott nyelvtörvény előkészítése kapcsán Max van der Stoel.
A lap nem közölte, hogyan jutott a szerkesztőségbe a levél. A nyelvtörvény tervezetét a pozsonyi kormánykoalíció három szlovák pártja, a negyedik partner - a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) - súlyos ellenvetései ellenére sürgősen a parlament elé akar terjeszteni. Az MKP a törvényt ebben a formájában nem hajlandó támogatni.
Max van der Stoel arra emlékezteti Dzurindát: az európai szervezetek évek óta Szlovákiában vizsgálódó megfigyelői régen is, most is azt tartják a nyelvtörvénnyel kapcsolatos alapkívánalomnak, hogy a törvény a nem szlovák anyanyelvű polgár számára a hivatalos érintkezésben megfelelő jogbiztonságot teremtsen. Mint írja, ezen túlmenően is sok fontos kérdés rendezésre szorul. "Ilyen például a kisebbségi nyelvek általános használata. E kérdéssel kapcsolatosan gyakran felmerül a szabad véleménynyilvánítás vagy például az anyanyelvű oktatás kérdése. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az emberi jogokról szóló nemzetközi keretegyezmények csak a jogi minimumot tartalmazzák."
A főbiztos határozottan kimondja: a szlovák államnyelv védelmére hozott korábbi nyelvtörvény nincs összhangban azzal, amit az alkotmány kisebbségi jogként szavatol, sőt megkérdőjelezi az alkotmányt, valamint a Szlovákia által is aláírt nemzetközi egyezményeket, így a kisebbségvédelmi keretegyezményt.
Max van der Stoel annak a reményének ad hangot, hogy az általa felsorakoztatott észrevételek méltánylásával a szlovák kormány egyeztetni tudja a különböző nézeteket. E legitim elvárások teljesítése nem ró különösebb terheket az államra, miközben a polgárok lehető legnagyobb szabadságáról és emberi méltóságáról van szó - áll az Új Szóban közölt levélben. A főbiztos Mikulás Dzurindán kívül a kabinet két alelnökéhez, Csáky Pálhoz és Lubomír Fogashoz, valamint Eduard Kukan külügyminiszterhez is eljuttatta a levelet.

(MTI)

Ajánló:

A szlovák kormány-koalíció magyar pártja.

Korábban:

A négypárti kormánykoalíció három pártja olyan kisebbségi nyelvtörvénytervezetet fogadott el, amely a negyedik kormányerő, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) részéről elfogadhatatlan. (1999.06.09.)