Koszovói albán túlélők emlékeznek a romok között<br/>

Van, aki örül, mert végre elmentek a szerbek - és van, aki csak a rettegésre tud emlékezni. A Washington Post tudósítói koszovói településeket jártak végig, hogy beszéljenek a háború sújtotta tartomány albán túlélőivel.

Fotó: Oleg Popov

Skender Ibishi azért jött vissza, hogy megkeresse édesapja maradványai. Korábban akart jönni, de a szerb rendőrség hétfőig az ellenőrzése alatt tartotta Vlasticát.
A házból csak egy rakás kő maradt. Ebben a kis faluban eredetileg 2100 ember élt, ma nincs itt senki. Mindenki elmenekült. A házak kiégtek, az ablakok betörtek. Minden megsemmisült.
Ibishi azt mondja, valahol a házak romjai alatt fekszik az édesapjának és 12 társának a földi maradványa. Lelőtték őket, a testek a tűzben biztosan megégtek.
Ibishi előhúz egy zsebórát a zsebéből. "Ez az édesapámé", mondja.
Hirtelen meglát egy zöld-fehér csíkos pólót. "Ezt a pólót viselte az édesapám", mondja, és lehajol, hogy megérintse. Felemeli és hirtelen rossz szag csapja meg az orrát, amitől majdnem hánynia kell.
"Valahol itt kell lenniük a holttesteknek", mondja.
Arrébb megy egy másik törmelékkupachoz, ahol egy régi kályhacső hever egy kartonnal letakarva. Felemeli, és alatta meglátja az elszenesedett emberi maradványokat, némelyik darabról meg sem lehet mondani, milyen testrész volt.
"Tizenhárom ember", mondja. Nem bír tovább itt maradni. Elindul Gnjilane irányába, ahol az albánok a szabadságukat ünneplik.

Fotó: Oleg Popov

Ajánló: