A szerb katonaság a muzulmán többségű Szandzsákot zaklatja<br/>

Vágólapra másolva!
A szerb katonaság az elmúlt hetekben aktivizálódott a Szandzsákban, és szaporodtak a szerb dominanciájú rendőrségnek a helyi muzulmánokkal szembeni zaklatásai is - írta a The Wall Street Journal Europe című politikai-pénzügyi lap. A lap idézte a Nemzetközi Válságcsoport nevű politikai elemző szervezet egyik közelmúltbeli jelentését, amely szerint a Balkán következő forró pontja a Szandzsák lehet.
Vágólapra másolva!

A Koszovó és Bosznia közé ékelődött területet folyamatosan hagyják el a muzulmánok, mert szerb támadásoktól tartanak - állítja az újság. A NATO Belgrád elleni bombázásainak kezdete után 22 500-an menekültek át Boszniába, előttük pedig már 80 ezren hagyták el a vidéket a 420 ezres összlakosság 300 ezer muzulmánja közül. A bombázás megsokszorozta a szerb elnyomástól való félelmet, és állítólag növekedtek a lakossággal szembeni visszaélések, beleértve a kivizsgálatlan gyilkosságokat és emberrablásokat.
Menekültek mondták a lapnak, hogy a NATO beavatkozása alatt szerb tüzérség és tankok fogták gyűrűbe a fővárost, Novi Pazart, a koszovói szerb kivonulás óta pedig növekedett a térségben lévő jugoszláv erők nagysága.
A Szandzsák a Balkán öt évszázados török megszállásának öröksége. A második világháború után a - törökül körzetet jelentő - területet Montenegró és Szerbia között osztották fel, és soha nem élvezett önállóságot. Két évvel ezelőtt Szlobodan Milosevics jugoszláv kormányzata egy Belgrád-párti személyiséggel cserélte fel a térség önállóságot sürgető vezetőjét. A Szandzsák azonban az egykori Jugoszlávia 1991-ben kezdődött szétesése óta mindeddig békés maradt. A muzulmán vezetők továbbra is megosztottak, a lakosságot pedig amúgy sem érdekli a politika - áll a cikkben.
A veszély mindazonáltal távoli - tette hozzá a jelentés -, mert a muzulmán szlávok a koszovói albánokkal ellentétben nem jelentenek közvetlen veszélyt a jugoszláv államfő hatalmára, és nincsen fegyveres felkelőseregük sem. A válságcsoport egyik vezetője a cikkben nyilatkozva hozzátette, hogy a kisebbik és nyíltan Nyugat-barát jugoszláv tagköztársaság, Montenegró jóval nagyobb veszélyt és problémát jelent, mint a Szandzsák.

(MTI)

Ajánló:

Jugoszlávia utódállamainak története.