Az orosz és az amerikai miniszterek megállapodtak a a Koszovóban állomásozó nemzetközi erők parancsn

Vágólapra másolva!
A Helsinkiben tartózkodó orosz külügyminiszter bejelentette: részleges eredményt már sikerült elérniük Orsozország békefennatrásban elfoglalt szerepe ügyében. A tárgyaláson részt vesznek az orosz és amerikai külügy- és védelmi miniszterek.
Vágólapra másolva!

Ivanov kijelentette: megállapodtak sikerült megállapodniuk a Koszovóban állomásozó nemzetközi békefenntartók parancsnokságáról és az orosz ellenőrzés alatt álló pristinai repülőtér használatáról.
Ugyanakkor egyelőre nem sikerült megállapodniuk arról, hogy Oroszország kapjon-e külön területet Koszovóban.
Ivanov, aki később találkozik Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel – kijelentette: reméli, hogy sikerül megállapodniuk, abba azonabn nem megy bele, hogy Oroszországot hátrányosan érintő kompromisszumot kössenek.
A Párizsban tartózkodó Bill Clinton amerikai elnök kijelentette: bízik abban, hogy Oroszországnak és a NATO-nak végül sikerül kompromisszumot találni.
„Tudom, hogy van két-három elképzelés, amelyekről tárgyalnak, és amelyek elfogadhatóak lennének" – nyilatkozta Clinton.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.