A KFOR írásbeli megerősítést vár Belgrádtól, hogy a félkatonai erőket is kivonta Koszovóból<br/>

Vágólapra másolva!
A KFOR írásbeli megerősítést vár a jugoszláv hatóságoktól arra, hogy Belgrád a reguláris erők mellett kivonta Koszovóból a szerb félkatonai egységeket is. Eközben a NATO szóvivője bejelentette: 8 halottja volt a szerbek és az albánok közötti lövöldözéseknek Koszovó amerikaiak ellenőrizte szektorában.
Vágólapra másolva!

Vasárnap 15 órakor Mike Jackson, a KFOR parancsnoka befejezettnek nyilvánította "a jugoszláv egyenruhás erők" koszovói kivonását - - jelentette be vasárnap Pristinában Robin Clifford, a KFOR szóvivője. Leszögezte, hogy a kumanovói megállapodásnak megfelelően minden félkatonai jugoszláv erőnek is ki kell vonulnia a tartományból, és ha ilyen egységek a dél-szerbiai tartományban maradnának vasárnap éjfél (a kivonás végső határideje) után, akkor erre a KFOR "kemény választ" adna.
Egy másik szóvivő vasárnap arról adott hírt, hogy szombaton 8 halottja volt a szerbek és az albánok közötti lövöldözéseknek Koszovó amerikaiak ellenőrizte szektorában. Robert Taylor szóvivő Gnjilaneban jelentette be, hogy a településen az amerikai katonák elfogtak egy szerbet, aki megölte a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik tagját, a várostól északra pedig 5-7 halottja volt az albánok és a szerbek közötti lövöldözéseknek. A szóvivő szerint Gnjilane és környéke "nagyon forró vidék, állandó a lövöldözés, de nem mi vagyunk a célpont" - mondta.
Eközben Szkopjéban az ENSZ világélelmezési programjának keretében megindítják a koszovói albán menekültek helikopteres élelmiszer-segélyezését. Abby Spring, a koszovói program szóvivője bejelentette, hogy Macedóniából naponta 2-4 helikoptert indítanak Koszovó északnyugati részébe azoknak a menekülteknek a segítésére, akik még mindig a hegyekben bújkálnak. "Azt hallottuk, hogy mintegy 120 ezer menekült lehet azon a vidéken. Pontos számukat nem tudjuk, és azt sem, hogy van-e egyáltalán élelmük" - mondta.

(MTI)

Ajánló: