Vádat emeltek a volt szlovák belügyminiszter ellen

Hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolják a volt szlovák belügyminisztert, Gustáv Krajcít.

A rendőri vizsgálat befejezése után az ügyészség vádalt emelt az egykori Meciar-kormány belügyminisztere, Gustáv Krajcí ellen, akit az 1997-es népszavazás meghiúsítása céljából elkövetett hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással, és a kettős referendum meghiúsításával vádolnak.
A vád szerint Krajcí az 1997 májusában - az akkori államfő, Michal Kovác által - kiírt kettős referendum eredeti szavazólapjai helyett újakat nyomatott, amelyeken már nem szerepelt az a kérdés: "óhajtják-e Szlovákia polgárai azt, hogy a következő államfőt már ne a parlament, hanem közvetlenül a nép válassza?" Az általa önkényesen újranyomatott szavazólapokon már csak az ország NATO-tagságát firtató három kérdést hagyta meg és a szavazólapot jogszerűtlenül a belügyminisztérium körbélyegzőjével látta el.
Az akkori kormány érdekeinek kedvező miniszter a vád szerint közel nyolcvanmilliós kárt okozott. Ha bűnössége bebizonyosodik, Gustav Krajcí háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

(MTI)