Akár már csütörtökön elkezdődhet a kormányalakítás Észak-Írországban<br/>

Vágólapra másolva!
A BBC értesülése szerint, ha az északír nemzetgyűlés pártjai elfogadják az eléjük terjesztett kompromisszumos javaslatot, akár már csütörtökön jelölteket állíthatnak a létrehozandó kormányba.
Vágólapra másolva!

Körvonalazódik az egyezség a brit és az ír kormányfő közvetítésével Belfastban folyó pártközi tárgyalásokon az északír kormány megalakításáról és a fegyveres csoportok leszereléséről.
A BBC értesülése szerint akár már csütörtökön megkezdődhet a kormányalakítási folyamat, ha az északír nemzetgyűlés pártjai egyetértésre jutnak az eléjük terjesztett kompromisszumos javaslatról a nagypénteki békemegállapodás alkotmányozási és fegyverbeszolgáltatási feladatait illetően.Tony Blair és Bertie Ahern
Az északír radikális katolikus erőnek, a Sinn Feinnek kötelezettséget kellene vállalnia arra, hogy fegyveres csoportja, az IRA a tavaly aláírt egyezségben vállalt határidőre, jövő év májusára megválik összes fegyverétől. David Trimble északír kormányfő Ulsteri Unionista Pártjának be kell érnie a Sinn Fein ígéretével és be kell fogadnia az IRA politikai szárnyának képviselőit a létrehozandó kormányba, amelybe akár már csütörtökön állíthatnak jelöleket az ulsteri nemzetgyűlés legnagyobb pártjai.
A létrehozandó kabinet őszig csak egyfajta árnyékkormányként működne, és a John de Chastelain kanadai tábornok vezette független nemzetközi leszerelési bizottsággal együtt kidolgozná a félkatonai csoportok fegyverbeszolgáltatásának a menetrendjét. Ha szeptemberre elkészül a menetrend, London végleg átadja a tartomány ügyeinek intézését a helyi hatalomnak.
A fegyveresek leszerelése november végén, december elején kezdődne meg. Ha a május végére megállapított végső határidőig nem fejeződne be, Londonnak joga lenne arra, hogy felfüggessze az északír nemzetgyűlés és kormány munkáját.
A kompomisszumos javaslat látszólag mindkét fél, a protetáns unionisták és a katolikus Sinn Fein követeléseit is magában foglalja. Az unionisták keményvonalasai hónapok óta nem akarnak helyet adni a kormányban az elmúlt évtizedek legvéresebb erőszakcselekményeit elkövető köztársasági fegyveres csoport, az IRA politikai szárnyának, amíg az IRA fegyveresei nem látnak hozzá a leszereléshez. Az IRA viszont addig nem hajlandó semmilyen önkéntes leszerelésre, amíg a nagypénteki megállapodásban foglaltak szerint nem alakul meg a katolikus lakosság széles rétegeit is képviselő ulsteri kormány.
A brit kormány szerda éjfélig adott határidőt a feleknek a megegyezésre. Tony Blair brit és Bertie Ahern ír miniszterelnök, aki hétfő óta folyamatosan Belfastban tárgyal, csütörtökön is az északír tartományban marad, ha sikerül megállapodásra bírni a pártokat.

(MTI)

Ajánló:

Az oldalon a béketárgxyalásokkal kapcsolatos korábbi híreket is elolvashatja.

Korábban:

1999. június 29. kedd