Újabb roma menekültek érkeztek Olaszországba<br/>

Vágólapra másolva!
Koszovói romák újabb 250 fős csoportja érkezett csütörtök hajnalban a dél-olaszországi Bariba egy halászhajó fedélzetén.
Vágólapra másolva!

A "menekültek" között 112 gyermek és sok állapotos nő van. A hajót a parti őrség még a nyílt tengeren észlelte és bekísérte Bari kikötőjébe. Három embercsempészt őrizetbe vettek. Két nappal ezelőtt 510 koszovói cigány érkezett egyetlen halászhajó fedélzetére zsúfolva Dél-Olaszországba.
A romák azt mondják, hogy a koszovói albánok elől menekülnek, akik a szerbekkel való kollaborációval vádolják őket. Az olasz hatóságok szerint a hajléktalan cigányok alighanem beköltöztek az elűzött albánok házaiba, ezért gondolják a koszovói albánok, hogy a romák bűnrészesek a szerbek tömeggyilkosságaiban. Az Olaszországba érkezett romák azt mondják, hogy Jugoszlávia északi részén sem érzik magukat biztonságban.
A dokumentum nélkül Olaszországba érkezett koszovói cigányok azt mondják, hogy többségükben Pecből és Pristinából valók. Fejenként 400-1000 német márkát fizettek az embercsempészeknek a tengeri átkeléséért.

Az Olaszországba bevándorolt romák sorsa sem megoldott azonban. Más etnikumoktól eltérően nem tudnak beilleszkedni a fogadó ország társadalmába. Segélyekből, kéregetésből és lopásból tartják fenn magukat. A római önkormányzat éppen most készül arra, hogy a város falain kívülre telepíti a cigányok sátortáborait, amelyek közül az egyik zavarja egy katolikus templom nyugalmát is.
Nápolyban a közelmúltban a maffia felégetett egy cigánytelepet, miután egy roma férfi vezette autó elgázolta a helyi alvilági vezér egyik rokonát.

(MTI)

Ajánló:

Link-gyűjtemény a romákról. (angolul)