Az orosz békefenntartók első csoportja elrepült Koszovó felé<br/>

Vágólapra másolva!
Egy nappal Moszkva és a NATO között létrejött egyezség után, az orosz békefenntartók első csoportja elrepült Koszovóba, hogy csatlakozzon a szövetség vezette csapatokhoz.
Vágólapra másolva!

"Az első gép reggel elrepült" - közölte a légierő szóvivője, miután az IL-76-os katonai repülő elhagyta a Moszkvától 600 km-re lévő pskovi repülőteret.

Az orosz légierő vezérkarának vezetője Nyikolaj Staskov elmondása szerint az első gépen 30 főnyi legénység és felszerelés utazott. További gépek indulnak még a nap folyamán Koszovóba a Moszkva melletti ivanovi és a pskovi repülőtérről.
Moszkva úgy tervezi, hogy a békefenntartók létszámát fokozatosan 3600-ra növeli.

Eközben a fekete-tengeri Tuapszétől 15 kilométerre fekvő Agoj-öbölben befejeződött az első
katonai szerelvény szállítmányának berakodása az öt csapatszállító hajó egyikére, így 40 katonai jármű és a tulai légideszant-hadosztály 150 katonája már útra készen várakozik. Úgy
tervezik, hogy kedd reggel megkezdik a hajóra való bepakolást.
A korábban rögzített menetrend szerint az öt hajó július 10-én fut ki a Fekete-tengerre, ahonnan a Boszporuszon és a Dardanellákon keresztül a görögországi Szalonikibe jut el. A koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) zászlaja alá vezényelt orosz csapatok Szalonikiből szárazföldön jutnak el végső állomáshelyükre.

Az orosz békefenntartók eddig azért nem utazhattak el Koszovóba, mert tisztázni kellett bizonyos kérdéseket, nézeteltéréseket a NATO és Oroszország között. Igor Ivanov a NATO és Oroszország Moszkvában tartott szakértői tárgyalásairól szólva az ORT-nek elmondta, hogy nagyon komoly részleteket vitattak meg, amelyek az orosz kontingens állomásoztatásával, az egész parancsnoksági rendszerrel és más gyakorlati kérdésekkel álltak összefüggésben.
"Minden kérdést egyeztettünk" – közölte az orosz diplomácia irányítója, és hozzátette: - "Most már nincs semmiféle akadály sem a teljes orosz kontingens Koszovóba történő bevonulása előtt."

Oroszország korábban Magyarországtól, Bulgáriától és Romániától kért engedélyt arra, hogy az orosz békefenntartókat szállító repülőgépek áthaladhassanak légterükben, de mindhárom ország megtagadta a légifolyosó biztosítását.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.

(MTI)

Korábban:

A fekete-tengeri Tuapsze kikötőjébe vasárnap este megérkezett az az öt orosz csapatszállító hajó, amelyek részt vesznek a koszovói nemzetközi békefenntartó erő kötelékébe vezényelt orosz alakulatok célba juttatásában. (1999.07.05.)