Török-görög légi incidens a ciprusi évfordulón<br/>

Vágólapra másolva!
Az athéni védelmi minisztérium szerint két F-16 típusú török vadászgép szerdán megzavarta a Ciprusról repülőn hazatérő Tászosz Mandelisz görög közlekedési miniszter útját.
Vágólapra másolva!

Az athéni védelmi minisztérium szerint a török vadászgépek Ródosz szigetétől délkeletre a görög minisztert szállító repülőgép elé vágtak, és egy ideig közvetlenül előtte repültek. A francia hírügynökség hivatalos görög forrásból úgy értesült, hogy a török gépek "túlságosan közel, a nemzetközi szabályok szerint elfogadhatatlanul kis távolságra haladtak" Mandelisz gépétől. Két görög vadászgép a levegőbe emelkedett Kréta szigetéről, de az F-16-osok még megérkezésük előtt.

Mandelisz - Kosztasz Szimitisz görög kormányfő közeli barátja - az athéni kormány képviseletében az 1974. július 20-i ciprusi török invázió áldozatainak tiszteletére rendezett görög emlékünnepségeken vett részt a megosztott földközi-tengeri szigeten. Jeórjiosz Papandreu sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a sajnálatos incidens nem fogja megzavarni a jövő héten kezdődő kétoldalú tárgyalásokat, bármennyire is reménykedett ebben a párbeszéd néhány ellenzője Törökországban.

A két NATO-tagállam, Görögország és Törökország a tervek szerint július 26-án kezd megbeszéléseket olyan kevésbé vitatott kérdésekről, mint az idegenforgalom vagy a bevándorlás, gondosan elkerülik azonban az igazán kényes területeket, például néhány égei-tengeri lakatlan sziget hovatartozását.

(MTI)

Ajánló:

(Angol nyelven.)