A Dnyeszter menti Köztársaság tagjai szabotálják az áramellátást Moldova fővárosában <br/>

Vágólapra másolva!
A moldovai főváros, Chisinau nagy része sötétségbe borult csütörtökön este, mert az úgynevezett "Dnyeszter menti Köztársaság" szeparatistái elvágták az villanyvezetékeket.
Vágólapra másolva!

A moldovai kormány tárgyalásokat kezdett a terület vezetőivel, akik azzal indokolták az akciót, hogy évek óta nem kapják meg az áram árát, s az adósság már 18 millió dollárra rúg. A kormány 13 milliót ismer el. Ez az első eset, hogy a Dnyeszter menti oroszok teljesen leállították az áramtovábbítást Moldova többi részébe. Az ország az elektromos energia 40 százalékát kapja a Dnyeszteren épült nagy erőműből, a többi Romániából és Ukrajnából érkezik. A Dnyeszter mellékén élő főleg orosz ajkú lakosság autonómiát követel, és 1992 óta gyakorlatilag kivált Moldovából.
A szeparatistákkal több száz halálos áldozatot követelő háborúskodás is folyt, amelyet az orosz 14. hadsereg intervenciója szakított félbe.

(MTI)