Az utóbbi kilenc évben az Egyesült Államokban történt hasonlóan súlyos tragédiák<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

1999. július - Illinois és Indiana államokban egy fehér fajvédő autójával száguldozva agyonlőtt két embert, és megsebesített többeket, végül pedig öngyilkos lett.
1999. április - Egy 70 éves elmebeteg férfi Salt Lake Cityben (Utah állam), a mormon egyház családfakutatással foglalkozó központjában két embert agyonlőtt, további négyet pedig megsebesített, mielőtt a rendőrök végeztek volna vele.
1999. április - Littleton (Colorado állam) főiskoláján két diák meggyilkolta 12 társát és egy tanárát. Utána mindketten öngyilkosságot követtek el.
1998. július - Washingtonban egy fegyveres férfi erőszakkal behatolt a kongresszus épületébe, és meggyilkolt két rendőrt.
1998. március - Jonesboro (Arkansas állam) egyik
középiskolájában egy 11 és egy 13 éves fiú tüzet nyitott az épületből távozó tanulókra és tanárokra. Négy tanulót és egy tanárt megöltek.
1998. március - Newingtonban (Connecticut állam) a helyi lottózó egyik alkalmazottja agyonlőtte négy főnökét, majd végzett magával is.
1997. december - Milwaukee (Wisconsin állam) egyik postaépületében egy postai dolgozó agyonlőtte egyik munkatársát, és megsebesített egy felügyelőt, mielőtt öngyilkos lett volna.
1997. december - A Kentucky állambeli West Paducah főiskoláján egy 14 éves fiú meggyilkolt három, imaórán részt vevő diákot.
1997. október - Pearlben (Mississippi állam) egy 16 éves fiú előbb még odahaza agyonszúrta édesanyját, majd a főiskolán megölte két diáktársát, köztük volt barátnőjét.
1997. szeptember - Aiken (Dél-Carolina állam) egyik üzemében egy fegyveres férfi lövöldözni kezdett. Megölt négy embert, további hármat pedig megsebesített.
1997. szeptember - Miami Beachben egy postai dolgozó agyonlőtte a postahivatalban sorban álló volt feleségét és annak barátját, majd magával is végzett.
1997. augusztus - New Hampshire-ben egy fegyveres férfi öt embert meggyilkolt, köztük egy lapkiadót, mielőtt a rendőrök végeztek volna vele.
1997. június - Egy Los Angeles-i műanyaggyár egyik alkalmazottja tüzet nyitott hat társára. Kettőt megölt közülük, majd öngyilkos lett.
1997. június - Santa Fe Springs (Kalifornia állam) egyik textilüzemében egy férfi megsebesítette volt üzlettársát, majd megölte annak nővérét, és végül öngyilkos lett.
1995. április - A Texas állambeli Corpus Christi egyik ipari üzemében lövöldözni kezdett egy férfi, és megölt öt embert, mielőtt maga ellen fordította volna fegyverét.
1993. december - A kaliforniai Oxnard munkaközvetítő irodájában egy férfi agyonlőtt három sorbanállót és egy rendőrt, mielőtt a rendőrök végeztek volna vele.
1993. július - Egy automata fegyverrel és több száz lőszerrel felszerelt férfi berontott San Francisco egyik ismert ügyvédi irodájába, és lövöldözni kezdett. Kilenc embert meggyilkolt, majd öngyilkos lett.
1991. október - A Texas állambeli Killeen egyik kávéházának üvegfalát teherautójával áttörő férfi lövöldözni kezdett automata pisztolyával. Megölt 22 embert, majd öngyilkosságot követett el.
1990. június - Jacksonville (Florida állam) egyik
pénzintézetében egy fegyveres férfi agyonlőtt hat embert, majd magával is végzett.

(MTI)